SZÁZ ILDIKÓSzázd. Templomos napok az Ipoly Eurorégióban címmel tartottak találkozót a százdi kultúrházban.
Értékes freskók a templomban
SZÁZ ILDIKÓ
Százd. Templomos napok az Ipoly Eurorégióban címmel tartottak találkozót a százdi kultúrházban. Zubovits Györkös Erzsébet váci képzőművész tűzzománcainak kiállításával nyitották meg a rendezvényt, az alkotásokkal a napokban az ipolysági közönség is megismerkedhetett.
Prokopp Mária budapesti művészettörténész a Szent Miklós-templomról, annak értékes freskóiról tartott előadást. „Előbb-utóbb meg fogják jegyezni Százd nevét az Európai Unióban. Ezer év alatt sokszor változtak a határok, ennél is fontosabb azonban, hogy vannak értékes épületeink, van történelmünk. Ha meg tudnánk szólaltani a köveket, felhívni a figyelmet a sok látnivalóra, a százdi templom ismét Kárpát-medence egyik gyöngyszemévé válna” – hangsúlyozta Prokopp Mária. Százdi Sztakó Zsolt író A freskó legendája című könyvében már kereste a válaszokat arra, hogyan született villa Zaazd templomának freskója, és milyen történetek fűződnek hozzá, célja a település népszerűsítése volt. Srna Zoltán, Százd polgármestere a rendezvényen elmondta, újabb leletekkel gazdagodtak, kutat tártak fel, megtalálták a templom egyik régi kövét és egy titokzatos pecsétgyűrűt. A rendezvényen bemutatták egy tervezett kerékpárút makettjét. „A településre és a templomra szerettük volna irányítani a figyelmet. Százd a 14. században mezőváros volt, a valamikori Hont megye az Ipoly mindkét partján szerves egészet alkotott. Később elesettebb, szegényebb lett a ma alig 500 lelket számláló település, és szegényebb az eklézsia. A tavaszi szlovák szakmai napok után örömmel csatlakoztunk a magyar templomos napokhoz, a rendezvény Nagybörzsönyben kezdődött, Ipolyszalka után pedig nálunk folytatódott a Kulturális Örökség Napjai és a Szakrális Művészetek Hete keretében” – tájékoztatott Srna. A százdi citerazenekar műsora után a Szent Miklós Templomban az érdeklődők megtekintették a freskókat, Nicola di Tomasso alkotásait. A látogatókat Bencsík Tibor helyi plébános köszöntötte. Németh Péter Mikola költő Mysterium carnale/Testté vált hittitok című műsorával mutatkozott be, Kepes Károly, Konczek József, Németh Zsófia Nóra, Százdi Sztakó Zsolt verseit tolmácsolva a közönségnek. A helyiek és a szombaton Százdra látogatók tudatosították, hogy összefogásra van szükség a történelmi értékek megőrzése, népszerűsítése érdekében. A Nagybörzsönyi Templomos Napokat tizedik alkalommal rendezték meg, Százd először kapcsolódott be az értékmentő mozgalomba. Az esti órákban a gyerek citerazenekar műsorának kíséretében újra felavatták a helyi múzeumot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.