Érsekújvári Magyar Közösségért Díj

Érsekújvár |

<p>Saját díjat alapít a civil szervezeteket tömörítő KultúrKorzó, már ebben az évben, márciusban szeretnék kifejezni az elismerésüket annak, aki Érsekújvárban sokat tett a magyar közösség építéséért &ndash; tájékoztatott Stugel Tibor a KultúrKorzó elnöke.&nbsp;</p>

Elképzelésükről elsőként a januári Hagyományos Magyar Bál közönségét tájékoztatták, melyet a Czuczor Gergely Alapiskola vezetése, szülői közössége és az Érsekújvári Rockszínpad szervezett. „Az utóbbi években olyan a politikai közhangulat a városban, hogy a városi díjra beterjesztett érsekújvári magyarokat rendre leszavazták a szlovák többségű képviselő-testületben. Az Érsekújvári Magyar Közösségért Díjat minden évben a márciusi ünnepségen adnánk át, az előző évre vonatkozólag“ – mondta Stugel Tibor. Jelöltet bárki állíthat, aki levélben vagy e-mailban elküldi javaslatát egy rövid indoklással. Javasolhatnak személyt, vagy szervezetet. A szervezet értékelni szeretné azokat, akik kiemelkedő, odaadó munkájukkal vitték előbbre a magyar közösséget. A jelöltek közül a kuratórium titkos szavazással dönti el, ki legyen az év díjazottja. A KultúrKorzó Polgári Társulás alapítóként a városban működő magyar intézmények, kulturális csoportok, szervezetek és egyházak képviselőit szólítja meg, hogy vegyenek részt a kuratórium munkájában. A kuratórium évente egyszer ülésezik, amikor megszavazza az év díjazottját, és megvitatja az érsekújvári közösséget érintő problémákat. A jelöléseket a KultúrKorzó irodájának a címére (Mihály bástya 4, 94001, Érsekújvár) juttathatják el, vagy a [email protected] e-mail címre 2014. február 15-ig. Február végén tartják a kuratórium alakuló ülését.  Ugyancsak februárra készül el a KultúrKorzó első félévre szóló programajánlata, számos érdekes kulturális rendezvénnyel várják az érsekújvári és a régióbeli közönséget. Lapunk a KultúrKorzó állandó médiapartnere. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?