Érsekújvár környékén is terjed az influenza

influenza2
Érsekújvár |

Egyre több iskolás gyerek megy orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Elsősorban középfülgyulladással járó szövődmények kísérik a megbetegedések mintegy két százalékát, az érsekújvári régióban ezen a héten három iskolát és egy óvodát kellett bezárni.

Juraj Benko, az Érsekújvári Regionális Közegészségügyi Hivatal járványügyi osztályának vezetője elmondta, Muzslán az alapiskolában és az óvodában is, Köbölkúton és Zsitvafödémesen az iskolában emelkedett harminc százalék fölé a betegek aránya. A múlt héten az érsekújvári járásbeli Hullon volt járványszünet, Érsekújvárban, a Dévény utcai alapiskolában is szünetelt az oktatás. „Tavaly év végén még aránylag jó volt a helyzet, mert a gyerekek otthon töltötték a szünidőt, nem jártak nagyobb közösségbe. Az év eleji iskolakezdés óta azonban változott a helyzet, az influenzás betegek aránya elérte a huszonnyolc százalékot. Rendszerint csütörtökön összegezzük az adott hét eredményeit, ezen a héten további emelkedésre számítunk” – mondta Juraj Benko.

A betegek egy része csecsemő vagy óvodáskorú gyerek, ám az influenza elsősorban a 15–19 éves korosztály körében terjed leginkább.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?