Erőpróba a rimaszombati alakuló ülésen

Rimaszombat |

<p>Kedden megalakult Rimaszombat új önkormányzata, a képviselői frakciók már az első ülésen, a városi tanács tagjainak megválasztásakor összemérték erejüket.</p>

Rimaszombatban 19 képviselő és az új polgármester, Jozef Šimko letette az ünnepi közgyűlésen a hivatali esküt. A képviselők két frakcióba tömörültek: a Demokratikus Blokk tagjai a kormánypárti, jobboldali pártok képviselői, valamint az egyetlen független városatya. A Baloldali Blokk tagjai, a Smer-SD képviselői. Az ünnepi eskütétel után az új polgármester, Jozef Šimko mondott beszédet, ebben ismét a változások fontosságát hangsúlyozta, szorosabb együttműködést javasolva Besztercebánya megyével, a kormánnyal és az állami hivatalokkal valamint a vállalkozókkal. Šimko szerint félre kell tenni a politikai hovatartozást és a város felemelkedésén kell dolgoznia minden képviselőnek, pártállásától függetlenül.

A polgármester intése ellenére a két frakció már az alakuló ülésen összemérte erejét. Míg a Demokratikus Blokk azt kérte, a hattagú városi tanácsban négy képviselője kapjon helyet, a Baloldali Blokk három-három hely elosztását javasolta. Végül a rimaszombati városi tanácsot a Demokratikus Blokk javaslata alapján választották meg nyílt szavazással, egyszerű többséggel. Tanácstag lett Magdaléna Valušová, Auxt Ferenc, Július Sojka és Rigó László, a Demokratikus Blokk képviselő, Ján Čeman és Ján Végh pedig a Baloldali Blokk képviselői közül.

Rimaszombatnak mostantól két – nem főállású – alpolgármester lesz, Jozef Šimko a Demokratikus Blokk frakciójából Rigó Lászlót, a Baloldali Blokkból pedig Ján Čemant kérte fel. Eddig évente mintegy 47 ezer eurójába került a városnak az alpolgármester bére, mostantól évente mindössze kétezer eurót, kapnak, ami igen jelentős megtakarítást jelent. Rimaszombatban a polgári esküvők megtartására Jozef Šimko, Július Sojka, Auxt Ferenc, Alica Csobová, Ján Čeman, Štefan Baláž és Erika Juhászová kapott felhatalmazást a testülettől.

Az új polgármester az alakuló közgyűlés után találkozott a városi hivatal dolgozóival is, de azt már a közgyűlésen hangoztatta, hogy átszervezést tervez. Elbocsátások sem kizártak. Az eddig megszokott kilenc szakosztály helyett négy főosztály működik majd a városi hivatalban, amelynek hivatalvezetőjévé Štefan Szántót nevezte ki Šimko.
A polgármester havi bruttó fizetését is jóváhagyták a képviselők, a város lélekszámához mért legalacsonyabb, 2390 eurós havi jövedelmet szavaztak meg a város első emberének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?