Erőltetett kereszt-menet

Egy derék ember hazafele tart a munkából. Fáradtan. Azon mereng, ha hazaér, mit fog enni, hogyan nyújtja ki a lábait, milyen jó lesz egy kicsit megpihenni. Látja a tömeget maga körül, hallja a nagy ricsajt, kiabálást, a gúnyolódó szavakat, amikbe belevegyül néhány szívfakasztó zokogás is. Nem érdekli. Soha nem érdekelte a politika. Szerinte ezeknek csak a szájuk jár. Ő a munka embere. Ő az a fajta, aki tesz is valamit. Nem vegyül bele a tüntetésekbe, hogy valakinek a halálát, lemondását követelje. Nem kiabál „Feszítsd meg!”-et. Nem érdekli a vezetők taktikái, a lefizetések, a 30 ezüst, amit megvesztegetés céljából nyúltak le a közös kasszából. Úgy gondolja, ezzel ugyan minek foglalkozzon, amikor úgysincs rá behatása. Ők csak játsszák a maguk kis sakkjátékait, őt meg hagyják dolgozni, a munka után meg pihenni. De nem hagyják. A merengéséből erős kezek ragadják ki, és felrakják sakktáblára bábunak. Először nem is érti. Csak sodródik. Ráraknak egy súlyos keresztet. Fáradt, szétdolgozott testének ez nem esik jól, meg is roskad alatta első pillanatban. Miért? Most végeztem a munkával, azt hittem erőt meríthetek egy kis pihenésből, fellélegezhetek! Mi ez? Most jöttünk ki a Covidból, azt hittük kifújhatunk, újra elindulhatunk, és katonák ragadnak meg vezetők parancsára, és háborúságba, háborúba kényszerítenek? Én nem akarom ezt a menetet! Rám erőltetik ezt a menetet! Nehéz ez a háború – kereszt egy fáradt ember számára! Én tényleg csak dolgozni akartam, aztán hazamenni, megpihenni. Miért vontak bele ebbe a játszmába? Simon nem érti, hogy hogyan lett hirtelen sakkfigura, gyalog, paraszt mások játékában, mégpedig az első sorban! Sokszor megesett már. Sokszor ragadtak meg erős kezek embereket és kényszerítettek kereszt-vagonokba, kereszt-gulágokba, kereszt-kitelepítésekbe, kereszt-menekülteknek. Mélyen megrendülünk miattuk, aztán újra elkövetjük, mint a bűnt. Nem volna szabad, aztán újra ott vagyunk a szenvedések útján a Golgotára, a Koponyák hegyére tartva. Az ártatlanok halálának a színterére tartva. Tudjuk, hogy sok volt az áldozat eddig is, túl sok. És nem tudjuk, hogy még mennyi lesz.

De rettegünk tőle. Véres verejtéket izzadunk, mert tudjuk, ezt a poharat nehéz lesz kiinni. Nehezebb talán, mint a Covidot. Simon felháborodottan kérdezné, ha lenne rá lehetősége, ha figyelembe venné valaki is, meghallaná valaki is a kérdését: Hát kinek a keresztjét viszem én? Kinek a háborúját harcolom én? Ez nem az én keresztem! Ez nem az én háborúm! Hogy kerültem bele? Én csak dolgozni akarok, és utána megpihenni békében. Egy kicsit később, miután felcipelte a keresztet, kifújta magát, és felnéz a kereszt igazi tulajdonosára, akkor érti meg, hogy kié ez a kereszt. Mindenkié. Ott van a kereszt tulajdonosa szemében a válasz, hogy ez a kereszt mindenkié. A csonttá, bőrré kínzott elhurcoltaké. A bomba által szétszakított testeké. A szalámis kiflit szorongató anyukáké, gyermekeké. A tömegsírba dobott névtelen ismeretleneké. A kereszten függőnek ők nem ismeretlenek, nem névtelenek. „neveden szólítottalak, enyém vagy!” . Simon rájött, hogy ez a kereszt a „Feszítsd meg!-et” kiáltó tömegé, ez a kereszt a katonáké, akiknek kezében csillog a fegyver, akik kényszerítették őt, és a vezetőké, akik erőltették ezt a menetet. „Kiért szól a harang?” Kiért borult el nagypénteken az ég, remegett meg a föld, hallatszott a kiáltás, hogy „Elvégeztetett!”? Mindenkiért. Ne is kérdezd, hogy kiért? Érted! Simon rájön. Igen, értem! Ez a kereszt az enyém is. Segíteni kell hordanom. Ő majd felszegezteti magát a keresztre helyettem, de énnekem segíteni kell hordani egy darabon. Segíteni a határon, segíteni kiflit kenni, segíteni ágyat vetni, hogy ők ne járjanak úgy, mint a kereszten függő, hogy nincs egy hely, ahova lehajthatná a fejét. A nagy Isten azért szúrta bele ezt a keresztet a földbe, hogy jelezze, szeretnék veletek, emberek, megbékélni. A keresztre feszített első szava, miután feltámadt, ez volt: Békesség néktek! Béke Isten és ember, ember és ember között. Ez az Ő programja, terve. Keresztterv. Dobjátok már félre a háborús sakktáblát, és játszatok már valami másat! Mondjuk egy körtáncot! Játszadoztam földje kerekségén, és gyönyörködtem az emberekben. (Péld. 8, 31) Ha végre felnéznénk rá, ahogy Simon, akkor meglátnánk. Ha végre felfelé, a kereszt felé néznénk.

„s mint egykor a régi hűs verandán

a béke méhe zöngne…”

Radnóti Miklós: Erőltetett menet

Blanár Gabriella kisgéresi református lelkipásztor