Eredményes volt a gyűjtés

Nagymegyer. Idén is eredményesen zárult a nagymegyeri római katolikus egyház adománygyűjtése. Több tucat helybeli lakos vitte el feleslegessé vált tárgyait a plébánia mögött található, Betánia névre keresztelt közösségi terembe, hogy a rászorulókhoz eljussák azokat.

Nagymegyer. Idén is eredményesen zárult a nagymegyeri római katolikus egyház adománygyűjtése. Több tucat helybeli lakos vitte el feleslegessé vált tárgyait a plébánia mögött található, Betánia névre keresztelt közösségi terembe, hogy a rászorulókhoz eljussák azokat. Bíróczi István esperes elmondta, hetedik éve rendezik meg a gyűjtést. Hagyományosan Szent Erzsébet ünnepétől, azaz november 19-étől Mikulásig, tehát Szent Miklós napjáig várják az adományokat - a két szent élen járt a jótékonyságban, a szegények segítésében. Az adománygyűjtéssel párhuzamosan fogadják az érdeklődőket, akik válogathatnak a felhalmozott dolgok között és elvihetik, amire szükségük van. A gyülekezetből néhány önkéntes segítő ebben az időszakban azzal foglalkozik, hogy a beérkezett dolgokat rendszerezze – túlnyomó többségében ruhaneműről van szó, de hoznak például játékokat is.

Segíteni csak annak lehet, aki elfogadja – mondta az esperes, hozzátéve, hogy hét év alatt nagyot változott az akció elfogadottsága. Míg kezdetben sokan adtak, és kevesebben vállalták, hogy szükséget látnak, a két oldal mára kiegyenlítettebb képet mutat. Vannak olyanok is, akik egyszerre hoznak és visznek: például felajánlják a kinőtt gyerekruhákat, és nagyobbakat keresnek helyettük. A terem karácsonyig kiürül: ami megmarad, összecsomagolják, és a Vöröskereszt, valamint szociális, gyermek- és nyugdíjasotthonok kapják meg. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?