Erdő mellett, ott jó lakni!

Ezt felírjuk magunknak – avagy hová lesz a rengeteg fa?Somogyi Tibor felvételeAkadnak persze olyanok is, akik a fenti állítással nem értenek egyet; ők a szlovákiai fafeldolgozók, akik az SZK Fafeldolgozóinak Szövetségébe tömörülnek. A nevezett szövetségnek öt szakcsoportja van, külön képviseltetik tehát magukat a fafeldolgozók, a bútorgyártók, a megmunkáló gépek előállítói és importőrei, a környezetbarát faépületek építői, valamint a hazai bútor értékesítői, exportőrei. ĺgy, együtt számos nemzetközi szakmai szervezet sorait gyarapítják, ezek közül talán legjelentősebb a CEI-Bois, azaz a Fafeldolgozók Európai Konföderációja.

A Szövetség vezetése a közelmúltban azzal állt ki a nyilvánosság elé, hogy hátrányos helyzetbe kerültek a hazai piacon, mivel a Szlovákiában kitermelt fa többsége a külföldi piacokra kerül. Ez önmagában véve még nem volna tragédia, ha nem az ország legfontosabb nyersanyagáról volna szó, és az értékesítés módja nem ütközne a legegyszerűbb piaci princípiummal, a haszonelvűséggel. Míg a szlovák fa külföldre vándorol, az ország évente többmilliárdos haszontól esik el – tudtam meg.

Hátrányos helyzet, diszkrimináció?

„A fa exportja egyértelműen káros a szlovák nemzetgazdaság számára – mondja Peter Lispuch, a szövetség első alelnöke. – 2005-ben például több mint 3,2 millió köbméter fa hagyta el az országot; ha ezt a mennyiséget itthon dolgoznánk fel, legalább négyezer új munkahelyet tudnánk teremteni, mégpedig azokban a térségekben, amelyekben más gazdasági ágazatok fejlesztése reménytelen. Évente mintegy 680 millió koronát fizethetnénk ki bérekre, 258 milliót társadalombiztosítási illetékként, az államkassza pedig 210 milliót inkasszálhatna a jövedelemadóból. Nem elhanyagolandó szempont az sem, hogy a fafeldolgozás során keletkezett hulladék energetikai célokra történő felhasználása tovább károsítja a nemzetgazdaságot, évente mintegy ötmilliárd koronával. Mindezt egybevetve a mértéken felüli fakivitel évente több mint hatmilliárd koronás kárt okoz az országnak.”

Lispuch úr – mellékesen a zólyomi Bučina Részvénytársaság vezérigazgatója – kiszámította azt is, mennyit veszít a Szlovák Erdőségek (Lesy SR) állami vállalat az export során. Tűlevelű rönk esetében ez 450–500, lomblevelű rönk esetében pedig 600–800 koronát tesz ki – köbméterenként.

Igor Patráš, a szövetség elnöke ezt azzal egészíti ki, hogy a hazai fafeldolgozókat az állam diszkriminálja, kedvezőtlenebb feltételeket teremt számukra, mint a külföldiek számára. Vonatkozik ez az ágazatban tevékenykedő vállalkozók támogatására is – közleményükben indítványozzák, hogy az állam ne folyósítson ilyen jellegű támogatásokat, vagy ha meg is teszi, részarányosan ossza el.

„Minden eszközünk megvan ahhoz, hogy Finnországhoz, Svédországhoz vagy Ausztriához hasonlóan felvirágoztassuk ezt az iparágat – vallja –, azt azonban nem hagyhatjuk, hogy a Szlovákiában kitermelt fából csupán egy szűk réteg húzzon hasznot. Ez a gyakorlat Afrika, Dél-Amerika és Ázsia elmaradott államaiban is a múlté, nálunk is megérett az idő a változásra.”

Néhány másik oldal

Különösen nyugtalanító téma a Magas-Tátra erdeinek egy részét 2004. november 19-én lefektető szélvihar során kidőlt fa kitermelése, feldolgozása. A szövetség vezetői szerint ebben az állami erdészetnek külföldi cégek nyújtottak „önzetlen” segítséget, és a faanyag jelentős része is külföldre került. Pedig a hazai feldolgozók jelezték: négyszáztízezer köbméter fa feldolgozására elegendő szabad kapacitással rendelkeznek, további négyszázezer köbmétert pedig raktározni tud(ná)nak.

„A Szlovák Erdőségek a 2004-ben kitermelt faanyag 90,2 százalékát itthon értékesítette – sorolja az adatokat Czajlik Katalin, a földművelési tárca szóvivője –, 2005 januárjától novemberéig pedig több mint három és fél millió köbméter, az összmennyiség 91,5 százaléka a hazai piacon maradt. A kereskedelem áttekinthetetlenségére vonatkozó vádak tehát nem állják meg a helyüket, miképp a fafeldolgozók szövetsége vezetésének további vádjai sem. A 2004. évet az erdészeti vállalat 180 millió korona nyereséggel zárta, míg ez korábban alig érte el az ötmilliót. A szerződések megkötése során bevezették a felvásárlók fizetőképesség szerinti minősítését, ami azt jelenti, hogy a korábban fizetésképtelennek bizonyuló cégek esetében jobban megfontolják a szerződéses viszonyt. Tekintettel arra, hogy az európai piac részesévé váltunk, ez a magatartás – lévén szó az állam valamennyi polgárának vagyonáról – helyénvaló.”

Mindenképp ide kívánkozik, hogy a kisebb fafeldolgozó cégek általában készpénzért vásárolják a fát, miáltal nem maradhatnak adósai az állami erdészetnek. Miképp az is, hogy a legnagyobb, huzamos ideig nem fizető vállalatok egyike éppen az a Bučina, melynek igazgatója a szövetség élén igyekszik kiharcolni az igazát.

„Megalapozatlannak tartom a fafeldolgozók szövetségének vádjait – mondja Peter Gogola, a Szlovák Erdőségek kommunikációs főnöke. – A tátrai szélvihart követően képtelenek voltak konkrét tervekkel előállni, ezt annak idején a kormánybizottság is nehezményezte. Az állami erdészet önerőből talpra állt, függetlenítette magát az állami támogatástól, és több tízmillió koronával gyarapítja az állami költségvetést. Semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy egyes vállalkozói köröket részesítsen előnyben.”

A fafeldolgozók szövetsége néhány esetben jogorvoslat végett a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult. Persze eredmény nélkül, ám továbbra is kitartanak abbéli álláspontjuk mellett, hogy az állami erdészet visszaél piaci helyzetével, egyeduralomra törekszik. Pedig ők tudnák a megoldást – de senki nem kíváncsi rájuk.