Erdélyi Géza: Komárommal ismét és végleg összeölelkeztem

A köszönőbeszédében úgy fogalmazott, hogy a díszpolgári címmel a szolgálatát ismerték el. Pontosan mit takar a „szolgálatˮ kifejezés az ön számára?

A szolgálat fogalmán azt a munkát értem, amit a közösség javára végezhetek. Nálam, természetesen a lelkipásztori, tudományos, pedagógiai és egyházi munkám áll az előtérben. Ha mindent beszámítok, összesen 60 évet tesz ki. A munka, módját tekintve, beszéd és írás formájában folyt, de döntően fontosnak tartottam és tartom az életstílust, a naponkénti gyakorlati magatartást, röviden: a példaértékű életvitelt és konkrét viszonyulást embertársaimhoz, a természethez és legfőképpen a Teremtőhöz. Az utóbbi már tisztán hitkérdés. Azt vallom, hogy általános érvénnyel, de kissé leszűkítve az eddigi európai gondolkodás normáihoz igazodva kijelenthető, hogy az emberi létnek két valóságos tartóoszlopa van: a vallási-hitbéli és a nemzeti önazonosság-tudat. A kettő együtt minden lényeges elemet magába foglal, például a történelmi és kulturális tényezőket. A szolgálat magától értetődően óriási területet ölel fel, de lehetséges egészen szűk területre korlátozva is gyakorolni. Nem szerénytelenségből mondom, az én életgyakorlatom az előbbi normához igazodik. Ha már vallatóra fogott, elmondom azt is, hogy ennek megfelelő a belső miliőm, lelkivilágom, azaz a vesszőparipám is szerves része a hivatásomnak. Ez több mint szerencse. Az emberi akarattól független elrendelésnek érzem. Állandó isteni jelenlétként élem át. Ennél nagyobb ihlet, erőforrás számomra nem létezik. Elgondolkodtató, hogy kora gyermekkoromtól fogva ott volt a fejem fölötti falon egy bibliai idézet – „Elég néked az én kegyelmemˮ – a korintusiaknak írt II. levél 12. fejezetéből, szépen kivarrva, kihímezve, bekeretezve Károli Gáspár nyelvén. Az olvasók lelki gazdagodására ajánlom továbbolvasni a megjelölt bibliai részt.

Két cikluson át vezette a Szlovákiai Magyar Keresztyén Egyházat. Mi az, amit maradéktalanul sikerült megvalósítania, s mi maradt elvégzendő feladatként az utódaira?

Hála Istennek, a második ciklusban is sikerült sok kitűzött célt megvalósítani. Az első ciklusban megkezdődött kapcsolatrendszerek kiépültek és megszilárdultak a hazai egyházakkal és az állami hivatalokkal. Ugyanez érvényes a Kárpát-medencei református és általában a protestáns egyházakkal, sőt a Kárpát-medencén kívüli európai és óceánokon túli magyar református egyházakkal és egyházközségekkel, különösen az észak-amerikai és az ausztráliai hívekkel. Imaházak, parókiák épültek, templomok újultak meg, megszilárdult a zsinat-presbiteri elven alapuló gyülekezeti és a felsőbb egyházi vezetés, iskoláink ellátása is tovább fejlődött.

Sokat tett a Calvin János Teológiai Akadémia létrejöttéért, amely aztán betagozódott a Selye János Egyetembe annak létrejöttekor. Ennek fényében és ezen túlmenően hogyan látja Komárom városának szerepét és súlyát a szlovákiai magyar szellemi életben a rendszerváltást követően?

Megtörtént a teológiai akadémiánk akkreditálása. Ez önmagában egy valódi nagy siker, korszakos változás, hiszen azt jelentette, hogy nem idegen földön, nem idegen nyelven, nem más egyház intézményében, hanem itthon, egyházunk talaján, gyülekezeteink közelségében, a legmagasabb szinten folyhat a reformátuslelkész-képzés. Ez több vonatkozásban is nagyon lényeges változás, például hitvallási szempontból. Számunkra nagy jelentőséggel bír az a tény, hogy a Selye János Egyetem megalapításához – mint minden más esetben – az a megkerülhetetlen feltétel is nélkülözhetetlen volt, hogy legalább egy akkreditált karnak már léteznie kell. Ez a kar a teológiánk volt. Ezt nem volna szabad elhallgatni. Tíz éven át tanítottunk ingyen, bérmentve, hogy elérjük kitűzött célunkat. Hála a Jóistennek, erőfeszítésünk nem volt hiábavaló. A 2. ciklusban tovább fejlődtek és elmélyültek a legfontosabb kapcsolataink és gyülekezeteink, híveink lelki élete. Ezek az egészséges folyamatok ma is működnek. Végül, de nem utolsósorban, döntő fázisba lépett egyházunk diakóniai munkájának, diakóniai szeretetszolgálatuknak szervezeti kiépítése. Ami a várost illeti, Komárom történelmi múltú és rangú város. Maga a hely tehát méltó, indokolt, de ne feledjük, valójában sajnálatos módon kiszorítottak bennünket a nagyobb városokból, ahol már jóval korábban, magyar alapítási felsőszintű intézmények működtek. Viszont a németországi Heidelberg, Komáromnál alacsonyabb létszámú város volt, amikor a később világhírűvé vált egyeteme létesült. Komáromnak is egyetemi várossá kell felfejlődnie. Hosszabb folyamatról van szó, de reménykedjünk. A kitűzött cél: a felvidéki magyarság szellemi központjává kell válnia. A szükséges adottságokkal rendelkezik, csak maradjanak itthon a tehetségek, a művelt fők fokozzák az egyetem kellő szintre emelését és magas szinten való tartását. Hic Rhodus, hic salta! (Most mutasd meg, hogy mit tudsz.)

A díszpolgári cím átvételekor hosszan megemlékezett a Komáromban eltöltött gimnáziumi évekről. Ki lehet-e jelenteni, hogy életének egyik kulcsfontosságú epizódja volt ez az időszak?

A komáromi évek életem egyik nagyon fontos időszaka, több mint epizód. Hogy miért? Megnevezem néhány okát: megtanultam tanulni. Ez a magasabb képzés és képzettség szempontjából nagyon fontos feltétel. Megtanultam önállóan gondolkodni. Minden akkori – korán érkező – sikeres küzdelemnek az alapja az istenhit volt. Nélküle a kívánt jövő megvalósítását sem lehet igazán végiggondolni, még kevésbé megvalósítani, mert könnyen eltéríthetővé válik az ember, és fokozatosan elhalványulnak, relativizálódnak a korábbi szándékok, eltökéltségek és célok. Megtanultam, mennyire fontos az egészséges egyensúly az értelem – racionalitás és a fokozatosan ránk törő, megejtő érzelmek között, másként kifejezve, a belső egyensúly.

Pályája során több helyen élt, Abarától Rimaszombaton és Rozsnyón át egészen Komáromig szinte lefedte a szlovákiai magyar nyelvterületet. Kialakított ez önben valamilyen egységes és mélyebb benyomást erről az egyébként térben hosszan elnyúló és igen tagolt térségről?

Felvidék „belakásaˮ nagyban hozzájárult egymás és sorsunk egységesebb szemléletéhez és mélyebb megértéséhez. A százados, városokhoz kötődő szellemi központok kisugárzása, egészséges befolyása nagyban gazdagította, színezte, formálta gondolkodásunkat, azonkívül egész kiterjedt közösségeink társadalmi és kulturális életét, és ami ugyancsak fontos, összetartozásunkat. Eltérőek voltunk egymástól sok mindenben, de egybefogott bennünket a sorsunk, hitünk, történelmünk, nyelvünk s a szülőföld szeretete. Sokfelől jöttünk, de a beilleszkedésünket megkönnyítette, hogy kiváló tanáraink voltak, és nagyszerű diáksereg jött össze. Az elsőnek megnyílt komáromi bencés gimnáziumban még az életkor is szerepet játszott. Nemcsak „világmegváltóˮ, borzas fiatalok tanultak ott, hanem háborút és fogságot megjárt, sokat szenvedett, érett diákok, akik – figyelve őket – sors-jellegű dolgokban gondolkozásra késztettek. Tapasztalataimat püspöki szolgálatom idején figyelembe vettem, és ez segített is eredményes beszélgetéseket folytatnom a különböző tájegységekben élőkkel. Abban az időben számos vonatkozásban még természetesnek számított a felekezeti különbözőségekből adódó eltérő viselkedés, amit a mai fiatalok és kevésbé fiatalok már nehezen értenek meg és kevésbé képesek elfogadni. Távolról sem voltak akkora gondok az általános erkölcsi normák tiszteletben tartásával, mint ma. Át- és túlélői voltunk a II. világháború szörnyű méretű, emberiségellenes pusztításainak, és ez mély nyomot hagyott bennünk. Kerestük önmagunkat és helyünket az életben. Ez az időszak kitörölhetetlen nyomokat hagyott bennem. Mindezt a szülőktől, az otthontól távol – mondhatni – magányosan éltem át. Most, hogy Komárom városának – hitelesen nevezhetem városomnak – díszpolgára lettem, visszatekintve 83 évet számláló életutamra, azt mondom, Felvidék nem pusztán egy földrajzi egység, hanem valamilyen meghatározhatatlan szellemi fluidummal sugárzó gyönyörű hely. Egyben kivételes érzelmi állapotot kiváltó, kötődést és hangulatot ébresztő erő, hasonlóan Erdélyhez, Székelyföldhöz és az Alföldhöz. Komárom? Ifjúságom fővárosa, amellyel ismét és végleg összeölelkeztem.