Épül a kerékpárút második szakasza

fülek12
Fülek |

Élénk munka folyik – egyéb városrészek mellett – a park és az ipari zóna között is. Az önkormányzat elkezdte a kerékpárút második szakaszának építését, mely a parktól fut majd az ipari övezet mellett.

Az első szakasz, mely a vasútállomást köti össze a parkkal, 2020-ban készült el. Tavaly 187000 euró értékű támogatást ítélt meg a folytatásra a városnak a Befektetési, Régiófejlesztési és Informatizációért Felelős Minisztérium (MIRRI). Az aktuális munkafázisban a kerékpárút második szakaszának építése folyik. A parktól és az autóbusz-állomástól az ipari övezet mellett halad majd Sávoly község irányába. Ez a megyei önkormányzati kezelőségben levő út vezet a városban székelő üzemek többségéhez.

Az út melletti járda rettenetes állapotban van, a kerékpáros-sáv hiányzik. Naponta százak veszik igénybe az utat munkába és onnan hazafelé menet, ami a forgalom mostani sűrűsége és a teherforgalom miatt is veszélyes. Az új, aszfaltburkolatú kerékpárút nem csak a környezetbarát közlekedéshez, hanem a biztonság növeléséhez is hozzájárul e városrészben” – magyarázta a projekt megvalósításának okait Agócs Attila polgármester.

Az új, 292,30 m-es járdaszakasz 2,5 m széles lesz, két sávra osztják: egy gyalogosra és egy kerékpárosra. Az akadálymentesítésnek köszönhetően a mozgáskorlátozottaknak is biztonságos haladást garantál. Új esővíz-elvezetők kerülnek kialakításra, közvilágítást telepítenek és épül egy fedett, az elektromos kerékpárok számára töltőállomásokkal ellátott biciklitároló is.

A kerékpárút építésének projektje négy szakaszra oszlik. Az elsőben a Város megépítette a vasútállomás és a park közötti részt. A városi parkon át vezet az eredeti bicikliút, erre kapcsolódik rá az ipari övezet felé vezető új, aktuális szakasz. További két felvonásban tervezik megépíteni az ipari zóna legvégéig, az Ekoltech gyárig elérő kerékpárutat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?