„Elzarándokolnánk szívesen”

„Hamvaidnak elhozása végett

Elzarándokolnánk szívesen,

De hol tettek le a földbe téged

Hol sírod? nem tudja senki sem!”

A sírokat l839-ben bontották fel először. Ekkor gyorsan híre ment, hogy Zrínyi Ilona holttestét teljesen ép állapotban találták, s ezért egész búcsújárás indult meg Galatába. Az ép állapotban megmaradt tetem azonban nem Rákóczi édesanyjáé, hanem Bercsényinéé volt, akit szintén ide temettek. Rákóczi sírját nem azonosították.

Zemplén vármegye 1873. március 8-i közgyűlése feliratban kérte a képviselőházat, hogy tegyen meg mindent Rákóczi hamvainak hazaszállításáért. A mozgalom csakhamar országossá vált, a példát több mint ötven törvényhatóság (vármegye) és város követte. A kormány sokáig kitért a képviselők kérése elől, mondván, nem tud a sírok helyéről. Sokkal súlyosabbnak számított azonban az a tény, hogy érvényben volt az az 1715. évi törvény, amely Rákóczit és bujdosótársait a haza nyilvános ellenségeinek tekintette. Végül Szlávy József akkori miniszterelnök mégis utasította a konstantinápolyi magyar nagykövetet, hogy puhatolja ki, megvannak-e még a francia lazaristák Szt. Benedek templomában Rákóczi hamvai. A nagykövet felületes tudakozódás után azt válaszolta, a hamvaknak nyoma veszett, fia valószínűleg titokban Franciaországba szállíttatta, mert az 1849-ben kibujdosott honvédek felnyitották a sírt, de Rákóczi koporsóját nem találták. Thaly Kálmán, a kurucvilág történetírója, országgyűlési képviselő vállalkozott arra, hogy leküzdje a „hivatalos” akadályt. l889-ben Fraknói Vilmos apátkanonokkal Galatába utazott. Ott Fransois Lobrytól, a lazarista rend főnökétől hosszas unszolásra engedélyt kaptak a sír felbontására.

„A fej azonossága kétségtelenül constatálva van. Ujjaimmal nagy vigyázattal kiemelve ... felmutattam, s leírhatatlan érzelmekkel, kitörő öröm lelkesedéssel kiáltám: A fejedelem feje!”

Feltárták Zrínyi Ilona és Rákóczi József sírját is. Megtalálták, de nem tárták fel Bercsényi Miklós feleségének, Csáky Krisztinának a nyugvóhelyét. Bercsényi Miklós főgenerális, Eszterházy Antal tábornagy és Sibrik Miklós ezredeskapitány sírját Rodostóban, Thököly Imréét pedig Nikomédiában találták meg.

A sírok már megvoltak, de a legnagyobb akadály is: az 1715. évi törvény. 1903-ban, a Rákóczi-szabadságharc kitörésének 200. évfordulójára országos Rákóczi-ereklyekiállítást rendeztek Kassán. Újból felmerült a hamvak hazahozatalának a kérdése.

1904. március 10-én a képviselőházban Thaly Kálmán ellenzéki társai nevében is békejobbot nyújtott Tisza Kálmán miniszterelnöknek, és ezzel létrehozta a békét „a trón és a nemzet” – valójában az akkor uralkodó osztály két parlamenti csoportja között. Ferenc József császár leiratot küldött Budapestre, amely így szólt: „Kedves gróf Tisza! A magyar történelem kiváló alakjai közül egyedül II. Rákóczi Ferenc hamvai nyugszanak idegen földben, s e hamvak hazaszállítása a nemzetnek... közóhaját képezi...(Ezért) utasítom, hogy II. Rákóczi Ferenc hamvai hazaszállításának kérdésével foglalkozzék, és erre vonatkozó javaslatait elvárom.”

Tisza 1904 őszén megbízta Thallóczy Lajos történészt, hogy utazzon Törökországba. Thallóczy feltárta a rodostói sírokat és Thököly nikomédiai sírját, s a hamvakat Konstantinápolyba szállíttatta. Közben tárgyalások folytak a török állami és egyházi hatóságokkal, hogy engedélyezzék a hamvak hazaszállítását.

1906-ban a kutatások és tárgyalások befejeztével megkezdődtek az előkészületek a hamvak elszállítására. Magyarországon országos bizottság alakult Wekerle Sándor miniszterelnök vezetésével. Ennek a bizottságnak volt a feladata mindkét fejedelem hamvainak a hazahozatala és nyugalomra tétele.

Mivel több város is szerette volna befogadni a hamvakat, a kormány Rákóczi kedves városa, Kassa kérését teljesítette, Thököly Imre végleges nyughelyéül pedig a szülővárost, Késmárkot jelölte ki. Mindkét városban megalakultak az ünnepségek rendezőbizottságai. A temetésekről igazán méltóan intézkedtek. A sajtó időben és igen részletesen tájékoztatta az egész országot a fejleményekről, az útvonalról és a különféle helyi ünnepségekről.

Bécsben 1906. október 18-án Wekerle Sándor miniszterelnök előterjesztette levelét I. Ferenc József császárhoz II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazaszállítása tárgyában. A császár a levél tartalmát jóváhagyta.

A következő napon, október 19-én Wekerle a képviselőház ülésén beterjesztette az úgynevezett Rákóczi-törvényt. A ház a törvényt jóváhagyta, ami tulajdonképpen a száműzetésről szóló 1715. évi rendelkezések eltörlését, hatályon kívül helyezését jelentette. A főrendiház közjogi és törvénykezési bizottsága 1906. október. 24-i déli ülésén a képviselőház ajánlására a Rákóczi törvényt szinte egyhangúlag fogadta el.

Az országos bizottság Törökországba kiküldött tagjai 1906. október 23-án a hamvakat tartalmazó koporsókat a „Kelet” nevű postagőzösre vitték. Arra a hajóra, amelyen egy évvel azelőtt Kassára szállították a Rodostói ház felét. Ez az épület a Rákóczi által építtetett és ugyancsak ő általa elnevezett Belvedere. Ennek a háznak a része lett Kassán újból felállítva 1941-ben. A „Kelet” hajó utolsó szállítmánya Törökországból sírkövekből állt, melyeket fokozatosan beépítettek a kassai Szt. Erzsébet-dóm Szt. István-kápolnájának falába.

A gőzös október 25-én 10.15-kor kifutott a Fekete-tengerre. A bujdosók hamvai Budapestről 28-án, vasárnap este indultak Kassa felé vezető útjukra. Másnap hajnalban már Nagyszaláncnál érték el Abaúj-Torna vármegyét. A vonat Kassára 5 óra 16 perckor érkezett meg.

(A szerző a kassai Henszlmann Imre Történelmi Társaság elnöke. ĺrását Lukács József emlékének ajánlja.)

Epilógus

1938. július 24-én ünnepélyes keretek között II. Rákóczi Ferenc domborművét leplezték le a dóm északi külső falába, amelyet Sipos Béla műépítész tervezett, Löffler Béla kassai szobrászművész mintázott, és Buchner Béla műöntödéje öntött bronzba. A háború végén kitépték a falból, és csak a hatvanas évek végén került vissza a helyére. (halász)