Élve megúszta a balesetet, és meglépett a motoros

Királyhelmec |

<p>Meglehetősen furcsa kimenetelű közúti baleset történt a városban. A Kórház és a Fő utca kereszteződésében egy Citroen típusú személygépkocsi és egy Honda motorkerékpár karambolozott.</p>

Az ütközés erejét jól mutatja, hogy a baleset során a motorbicikli több darabra tört, egyebek mellett leszakadt a jármű első futóműve és a benzintartálya is, a roncsok legalább húsz-harminc méter átmérőjű körben szóródtak szét. Az aszfaltra folyt üzemanyagot a tűzoltók távolították el, a rendőrség pedig a helyszínelés idejére lezárta a Fő utca ezen szakaszát. A személygépkocsi vezetőjét kihallgatták, a motorost azonban nem tudták megkérdezni a baleset körülményeiről. Az illető ugyanis – szemtanúk elmondása szerint – az ütközést követően feltápászkodott a földről, odalépett sérült járművéhez, és miután leszerelte róla a rendszámtáblát, beült egy közelben parkoló személygépkocsiba – és szó nélkül távozott a helyszínről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?