Elváltak útjaik

Nagymihály. A nagymihályi Zemplín csapatának legidősebb labdarúgója, Rastislav Gabák befejezte pályafutását a III. liga keleti csoportjának élmezőnyében gyökeret eresztett klubnál. A Jaroslav Bovan klubelnökkel történt megbeszélés után elváltak útjaik.

Nagymihály. A nagymihályi Zemplín csapatának legidősebb labdarúgója, Rastislav Gabák befejezte pályafutását a III. liga keleti csoportjának élmezőnyében gyökeret eresztett klubnál. A Jaroslav Bovan klubelnökkel történt megbeszélés után elváltak útjaik. Gablák egyébként tavasszal mindössze a poprádiak elleni idegenbeli találkozón lépett pályára, a többi összecsapáson csupán a cserepadot koptatta. – A klubelnökkel lefolytatott beszélgetésen tudtam meg, hogy a Zemplín pénzszűkében képtelen az őszi idényhez hasonló anyagi feltételeket biztosítani számomra. Ez adta meg a végső lökést a távozáshoz. Álmomban sem gondoltam volna, hogy hat bajnoki idény után ilyen körülmények között szakítunk majd egyszer egymással – fogalmazott csalódottan a harmincesztendős játékos, akit tavaly ősszel a lengyel Nowy Sancz, a téli holtidényben pedig a Krompachy vezetői is szerettek volna leigazolni. Arról, hogy hol folytatja majd pályafutását, jelen pillanatban még nem tudott beszámolni. – A mi körülményeink között elképzelhetetlen, hogy egy harmadik ligás játékos főállású futballista legyen. Néhány kivételtől eltekintve minden labdarúgónk dolgozik, munkabeosztásuk viszont egyiket sem akadályozza a délelőtti edzések látogatásában – világította meg Gabák távozását kiváltó okokat J. Bovan, a nagymihályiak elnöke. Időközben az is kiderült, Štefan Voroňák edző Gabákon kívül a középpályás Miroslav Topoľančinra sem számíthat már a folytatásban, aki úgyszintén távozott a zempléniektől. A kollektíva – egyelőre – nem sínylette meg a két nevezett hiányát, hiszen vasárnap délelőtt a Bardejov csapatát győzte le hazai környezetben 2:0-ra, s erősítette meg pozícióját az élbolyban. (kk, ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?