Elszámoltak és terveznek Gútán

Gúta
Gúta |

Éves beszámolóval egybekötött lakossági fórumot tartott Gúta egy évben hivatalban levő polgármestere, Halász Béla és Kárpáty Ernő alpolgármester. A leginkább frekventált témának leginkább a hajómalom és a Dögös körüli terület, ill. a hulladékgazdálkodás kérdései voltak.

Mintegy tucatnyi pontba összefoglalva mutatta be – a korábbi kampányígéreteihez igazodva – az új gútai városvezetés eredményeit Halász Béla polgármester az Adamis Anna Városi Művelődési Központban, ahol a polgárok mellett számos városi intézmény képviselője is megjelent. A hivatali ügyintézés rugalmasságától és a közlekedésbiztonságtól kezdve az útfelújításokon és a csatornahálózat kiépítésén át egészen a kultúra és az oktatás területéig terjedt a beszámoló spektruma.

Az egyik legnagyobb figyelmet mind között – a lakosok kérdései miatt is – a hajómalom és a Dögös, valamint az egykori Békavár területének szentelték. Ez annak köszönhető, hogy a malom a város legfőbb turistalátványossága. Halász is erre utalt, amikot Csémy Krisztián látványtervei alapján bemutatta a malom környékének revitalizációs tervét. Várat még magára egy telekcsere a szövetkezettel, s ha ez megtörténik, tulajdonjogilag elhárul majd az utolsó akadály is a fejlesztés elől. Emellett egy Oroszlány városával közösen vitt Interreg-pályázat segítségével teremtenék elő a szükséges, összesen 8,5 millió eurónyi összeget. Ha most nem kapnak pozitív elbírálást, akkor tovább pályáznak egészen addig, amíg nem lesznek sikeresek. A projekt része lenne az egykori Békavár sziluettjének felépítése, ahol idővel a Tatai Patarához hasonló rendezvények is otthonra lelnének. A hajómalom területét illetően az egyik lakos arra panaszkodott, hogy a helyi vendéglátóegységben nem volt egészségügyi doboz, amikor a barátnője komoly vágási sérülést szerzett a helyszín közelében. Halász és Kárpáty is helyben hagyta a panaszt, utóbbi hangsúlyozta, a hajómalom környékének egyszerűen rendben kell lennie.

Az elmúlt években lapunk is sokszor írt a gútai hulladékgazdálkodáshoz kapcsolódó kérdésekről és fejlesztésekről, nem volt hát meglepő, hogy a fórumon is nagy hangsúlyt kapott ez a téma. Halász Béla elmondta, a hulladékadó minden évben emelkedik, s „nem is fog megállni” a kezelési költségek drágulása miatt. Ebben nagy szerepet játszik majd a már 2025-ig kitolt kötelező szétválogatás elve, ami tovább drágítja majd a szolgáltatásokat. Gúta feladata Halász szerint az, hogy próbálják „optimalizálni a helyzetet”. Idén nagyjából 150 ezer eurót kellett hozzáfizetni a városnak a hulladékgazdálkodás költségeihez, ezt azonban le akarják faragni a következetes adóbeszedéssel és -emeléssel. Gúta új általános érvényű rendelete nyomán arra számítanak, hogy a hozzáfizetett összeg 30-40 ezer euróra zsugorodik majd. A témával hangzott el talán a legkritikusabb lakossági hozzászólás. Egy férfi arról kérdezte a polgármestert és társát, hogy mit tesz a város annak érdekében, hogy valódi hulladékgazdálkodás történjen Gútán, ne csak „szemétgyűjtés”. Emlékeztetett, a természetes személyeknél csak mint egy 60%-os a vonatkozó adó beszedési aránya. Halász azzal védekezett, hogy ez csak az évközi arány, ami a naptári évek végéig rendszerint lényegesen magasabb lesz. A valós hiány 10% körüli, ezekkel a nem fizető személyekkel azonban nem tudnak túl sok mindent kezdeni. A polgármester emellett azt is elmondta, a lakótelepeken is a mennyiségalapú hulladékmérést fogják bevezetni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?