Elsőként Európában

Kassa. „Szervezetünkből szakad ki, szigetelődik el a deviáns sejt, és önálló életet kezd élni, a környezetéből energiát és a létfenntartásához szükséges elemeket von el. Mindez pedig nem más, mint a betegség kialakulása” – mondta Gelencsér József, a Navigátor Kft.

Kassa. „Szervezetünkből szakad ki, szigetelődik el a deviáns sejt, és önálló életet kezd élni, a környezetéből energiát és a létfenntartásához szükséges elemeket von el. Mindez pedig nem más, mint a betegség kialakulása” – mondta Gelencsér József, a Navigátor Kft. munkatársa azon a szakmai megbeszélésen, melyet a Multi-Immun Test szlovákiai bevezetése kapcsán rendeztek tegnap Kassán.

Kovács Ádám magyar feltaláló 1984-ben olyan módszert dolgozott ki, amellyel az immunrendszer állapotáról gyors és megbízható információkat kaphatunk. A feltaláló eljárása 1990-ben Pittsburgben, az IPEX VI. kiállításon díjat nyert. A módszert korszerű szűrővizsgálattá fejlesztették, és a klinikai vizsgálatok után most kezdik Európában és az egész világon elterjeszteni.

A vérből nyert kivonatot speciális szárítóba teszik, majd 24 óra elteltével az orvos felvilágosítást tud adni egészségi állapotunkról. A Multi-Immun Test 88,5 százalékos biztonsággal felismeri a bajt (pl. a rosszindulatú elváltozást), az eddig ismert módszerek 50 százalékos esélyével szemben.

Gelencsér István elmondta, pár nappal ezelőtt Komáromban nyitották meg az első laboratóriumokat Baka Attila rendelőintézetében, a Tiszti Pavilonban. Rövidesen Dunaszerdahelyen, Nagykürtösön, Kassán valamint Királyhelmecen is alkalmazni fogják ezt a módszert, és úgy tervezik, 50 kilométeres körzetenként lesznek ilyen laboratóriumok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?