Előkészületek Bodrogköz legkedveltebb üdülőjének megmentésére

Minden vidéknek, kisebb területnek megvannak a maga idegenforgalmi érdekességei. Valahol ezek száma kisebb, néhol pedig talán több is van belőlük, mint amennyit az adott régió el tudna látni, rendben tudna tartani. Ilyenkor egyhangúlag kikiáltják turisztikai látványosságnak, ám azzal már kevesebben törődnek, hogy egy-egy ilyen hely mennyi támogatást kap, és a tulajdonos község mennyire képes megbirkózni a rá háruló feladatokkal. A Bodrogköz egyik ilyen látványossága a kistárkányi Tisza-part, ahol nyaranta több ezer fürdőző, horgász és – a nyári kulturális rendezvények idején – mulatni vágyó fordul meg. Mint a falusiak elmondták, az 1990-es változás után sokan azt hitték, végre itt a lehetőségek ideje, fellendül a Tisza-parti turizmus, és ez segít valamit a községnek is. Nem így történt. (Bár talán mentségükre szolgál, hogy az elvárások terén nem ez az egyetlen és legfontosabb dolog, amiben a helyiek – és sokan mások is – tévedtek. Ráadásul közbejött egy-két folyószennyezés is, ami nem tett jót a fürdőreklámnak.)

A Tisza-part – pontosabban a Mi Tiszánk, ahogy errefelé hívják – tehát nem virágzott fel, még akkor sem, ha a szokásos tiszavirágzás továbbra is elmaradhatatlan – és sokak számára elérhetetlen – látványossága a folyónak. Nem is lepődtem meg, amikor Kistárkány polgármestere, Petrik Árpád éppen ide, a folyópartra hívott meg. A környék polgármesterei már többször tárgyaltak az említett látványosság megmentéséről és fellendítéséről. Mint elmondta, szeretne eleget tenni azoknak az elvárásoknak, amelyeket jogosan fogalmaznak meg az idelátogatók, ám amelyek sajnos nehezen vagy egyáltalán nem teljesíthetők a községi vagyonból. Véleménye szerint Bodrogköz legismertebb üdülőközpontjának ügye nem csak Kistárkány gondja, a bodrogközi falvaké is. Tény, hogy a község eddig igyekezett megtenni mindent, ami tőle tellett, tehát a szezonban közhasznú munkások bevonásával megoldották az esti szemétösszeszedést, árusokat engedtek a partra, akiknek áramot szolgáltattak és ideiglenes játékpályákat alakítottak ki. Ám a vízvezeték kiépítésére már nem futotta, és emiatt állandó bajuk volt a higiénikussokkal is.

A polgármesterek azon gondolkodnak, miként lehetne meg-győzni a többi polgármestert a következő Bodrogközi Városok és Falvak Társulásának ülésén arról, hogy támogassák az „előkészítő bizottság” javaslatát. Hiszen akkor joggal mondják a többiek, hogy ugyanúgy támogatni kell a Karcsa-partot, a Latorca-partot, a regionális rendezvényeket, és lassan felsorolják mindazt, ami a régióban rendszeresen zajlik. Az egyik EU-tisztviselőt idézik, aki azt mondta, nem szabad a végtelenségig tagolni a régiókat, mert a mikrorégióknak kisebb az esélyük a pályázatoknál. De hol a határ, mennyi község az, amely hatékonyan képviselheti a régiót minden gondjával, bajával? Végül csak oda lyukadnak ki, hogy a Bodrogközi Városok és Falvak Társulása a megfelelő jogi személy, amely képes megoldani az ő problémájukat is. Hiszen közösen nagyobb az esélyük, hogy öko-vécéket béreljenek, vagy akár kémiai lebontású tisztító berendezéseket szerezzenek be, amelyeket aztán egyik regionális rendezvényről a másikra lehetne kölcsönözni. Nem beszélve arról, hogy a pályázatok terén is nagyobb a súlya egy harminc községet képviselő társaságnak. Ehhez azonban fel kellene rázni csipkerózsika-álmából a társaság tagjait. Kopasz József, Nagytárkány polgármestere szerint nem lehet magára hagyni Kistárkányt a Tisza-part problémájával, össze kell fogni. Az itteni emberek nagy többsége nem engedheti meg magának a külföldi üdülést, az ő érdekükben kell elsősorban elfogadhatóvá tenni a régiót. Fülöp Pál, Perbenyik polgármestere úgy tartja, a valamikori árvizek egész Perbenyik határáig jutottak, tehát ebben az értelemben még ők is Tisza-partiak. Támogatja az összefogást, tudja, hogy egy-egy kisközség képtelen megbirkózni regionális méretű gondokkal. Végignézzük a folyó és a helyi vandálok által a szabadtéri színpadon végzett pusztítást.

Úgy érzik, elindultak egy új úton. Levetni készülnek a régi beidegződéseket, ami, sajnos nem megy egy-két nap alatt. Megszoktuk, hogy megmondják mit kell tennünk, ám a valamikori vak kötelességtudatból való eszmélés csak újabb megpróbáltatásokat jelent. A 89-es változás adta lehetőségek lassan érlelik első gyümölcseiket: az önkritikát és az önálló kezdeményezést. Kérdés, hogy beérnek-e, és ha igen, mikor?