Élni a lehetőséggel

Jolsva. Ülésezett Középső-gömöri Szociális Inklúzió Partnerségének Tanácsa. Ez a jogi személyek társulása a szociálisan leszakadó térségek gazdasági fejlesztését hivatott koordinálni. Eddig a Besztercebényai, Kassai és Eperjesi megyében tizenöt járási tanács jött létre, melyek számát a jövőben bővíteni kívánják.

Jolsva. Ülésezett Középső-gömöri Szociális Inklúzió Partnerségének Tanácsa. Ez a jogi személyek társulása a szociálisan leszakadó térségek gazdasági fejlesztését hivatott koordinálni. Eddig a Besztercebényai, Kassai és Eperjesi megyében tizenöt járási tanács jött létre, melyek számát a jövőben bővíteni kívánják. A nevezett szervezet az EU által is támogatott Szociális Fejlesztési Alap által kínált lehetőségek kiaknázását, s az alapból történő anyagi támogatások elosztását hivatott koordinálni és lebonyolítani. A szervezet alapszabálya értelmében a járási vezetőség ülésén jelen kell lennie a háromtagú ellenőrző bizottságból legalább egy tagnak. A mostani tanácskozáson e szervet az ellenőrző bizottság elnöke, Kudlák Árpád mérnök képviselte, aki az ülésen történtekről is tájékoztatott. Mint elmondta, a tanácskozás elsődleges célja a nyáron meghirdetett pályázati kiírásokra beérkezett tervezetek formai elbírálása volt. A Szociális Fejlesztési Alap két felhívást tett közzé, egyik a helyi szintű partnerségek létrejöttét hivatott támogatni, míg a másik felhívásra úgynevezett mikropályázatokat – legfeljebb 25 ezer eurós költségű helyi vagy kistérségi fejlesztési tervek – lehetett benyújtani, melyeknek elsősorban az emberi erőforrások fejlesztését kell elősegíteniük. Ez utóbbi felhívásra – annak ellenére, hogy a beadási határidőt többször is módosították – mindössze nyolc pályázat érkezett, melyek közül formailag egy nem felelt meg. Kudlák Árpád nem kívánt részletesen szólni a benyújtott tervezetekről mindaddig, míg a sorsolás útján megalakult öttagú szakmai értékelő bizottság meg nem hozza végleges döntését, azt viszont felrótta a járás déli településeinek, szervezeteinek, hogy e térségből mindössze egyetlen pályázat érkezett.

„Úgy vélem, nem is annyira a pályázati kedvvel, mint inkább az ide vonatkozó alapvető ismeretekkel, illetve a pályázatíráshoz szükséges alapismeretekkel van gond. Ezen okvetlenül változtatni kell, mivel egyre színvonalasabb, egyre világosabban megfogalmazott pályázatok fogják megkapni a szükséges anyagi támogatást. S ez érvényes valamennyi alapra és alapítványra, tehát nem csak a mi esetünkben van így. Amennyiben tehát nem lesznek térségünkben megfelelően képzett szakemberek, olyanok, akik világosan meg tudják fogalmazni elképzeléseiket és azt végre is tudják hajtani, úgy ne is számítsunk komoly fejlődésre. Az e téren tapasztalható hiányosságokat nagyon gyorsan meg kell szüntetni” – mondta a Tanács ellenőrző bizottságának az elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?