Elnapolták a Párkány és Vidékével kapcsolatos döntést

Nem felelt meg a jogi normáknak a Párkány és Vidéke című lap új alapszabálya, melynek kidolgozásával a testület Szabó Bernadettet, a lapot kiadó művelődési központ igazgatóját bízta meg.

Nem felelt meg a jogi normáknak a Párkány és Vidéke című lap új alapszabálya, melynek kidolgozásával a testület Szabó Bernadettet, a lapot kiadó művelődési központ igazgatóját bízta meg. A statútum jóváhagyását a testület elnapolta.

Párkány

Az érvényes alapszerződés szerint a főszerkesztő kinevezése a kiadó jogkörébe tartozik, a képviselők viszont azt szeretnék, ha ez az önkormányzat hatáskörébe tartozna. Ezért a szeptember 2-án tartott rendkívüli ülésen a statútum módosítását javasolták. Kidolgozásával a lap kiadóját, a városi művelődési központ igazgatóját bízták meg. A szeptember 29-én tartott soros ülésen beterjesztett statútum ugyan tartalmazta a módosítást, de a beterjesztett anyag több szempontból nem felelt meg az elvárásoknak. „Az átdolgozott alapszabály előszavában a szerző egy elavult törvényre, a 81/1966-os jogszabályra hivatkozik, amelynek helyébe a 167/2008-as törvény lépett” – magyarázta Csepregi Zoltán (független) képviselő. A testület a beterjesztett anyagot végül nem fogadta el, és úgy döntött, a statútum jóváhagyását a következő ülésre halasztja. Az ülésen a városi lap főszerkesztője nem vett részt, és nem volt jelen a városi művelődési központ igazgatója sem, aki távollétét betegséggel indokolta.

A Párkány és Vidéke című lap megbízott főszerkesztője augusztus 1-jétől Pifkó Szera, akit a városi művelődési központ igazgatója nevezett ki. A kinevezést csak a polgármesterrel és az alpolgármesterrel egyeztette, döntéséről a képviselőket nem értesítette, amit a testületből többen kifogásoltak. A szeptember 2-án tartott rendkívüli ülésen sokan élesen bírálták a kinevezéssel kapcsolatos döntést. Többen felrótták, hogy a kinevezett főszerkesztő esztergomiként nem tud szlovákul. „A testületi ülések is kétnyelvűek, a sajtótájékoztatók általában szlovákul zajlanak. Irracionális, ha a főszerkesztő nem beszéli az államnyelvet” – érvelt több képviselő. Miroslav Chalmovský (Smer) és Vitkó Andrea (Híd) figyelmeztetett: a döntés nincs összhangban a nyelvtörvénnyel sem. A kinevezés kapcsán Szigeti László a transzparencia hiányát is kifogásolta. Csepregi Zoltán szerint a szerkesztőbizottság összetétele (Pifkó Szera főszerkesztő, Eugen Szabó polgármester, Kornélia Slabáková alpolgármester, Szabó Bernadett, a művelődési ház igazgatója, Környi László Éva, a polgármester asszisztense és a Matica slovenská képviseletében Mária Vavrecká) is kifogásolható, és a személyi kultusz megteremtését vetíti elő. Ezért a lap kiadójának visszahívását javasolta, amit a képviselők döntő többsége támogatott. A tényleges szavazás idejére azonban többen meggondolták magukat, és Szabó Bernadett mellett tették le voksukat.

Értesüléseink szerint Pifkó Szera kinevezése december végéig szól. Az érvényes alapszabály szerint utódjának kinevezéséről ismét a lapot kiadó városi művelődési központ igazgatója fog dönteni. A szeptemberi lapszám szerkesztői között a polgármester neve már nem szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?