Elmúlt az árvízveszély keleten

<p>Hála az elmúlt napok meleg és csapadékmentes időjárásának, csökkent az összes kelet-szlovákiai folyó szintje. A régióban jelenleg egyetlen szakaszon sincs árvízvédelmi készültség.</p>

Alig néhány hete a Ronyván, melynek vízmagassága a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet adatai szerint akkor Alsómihályinál meghaladta a 304 centimétert, még harmadfokú készültséget kellett elrendelni, ugyanitt tegnap már mindössze 50 centimétert mértek. A Laborc Iskénél az áradások idején közel hat méter volt (571 centiméter), de hétfőn délben innen csak 345 centiméteres vízállást jelentettek. Korábban az Ungon is jóval két méter fölötti vízállást mértek, mely mostanra 97 centiméteresre csökkent.

A Bodrogon Bodrogszerdahelynél sincs árvízvédelmi készültség, ezt a 469 centiméteres vízszint nem indokolja. Komolyabb áradásokkor itt nem ritka a kilenc méter feletti vízmagasság, ilyenkor a folyó általában ki is lép medréből. Szőlőske mellett még most is látni vízzel borított kisebb-nagyobb területeket, de a folyó már visszahúzódott medrébe. A Latorca Nagykaposnál a hét elején mindössze 445 centiméteren állt, pedig a vízszint az elmúlt hetekben itt legalább két méterrel volt magasabb. Ez a folyó korábban szintén kilépett a medréből, de lakott településeket nem veszélyeztetett. Mostanra a Nagykapost Királyhelmeccel összekötő út melletti erdőből is visszahúzódott a víz, ennek a szakasznak a lezárása nem indokolt. A Latorca és a Bodrog az áradások idején rengeteg szemetet és hordalékot sodort magával, ennek egy része most is a vízpartokon van.

A régióban az elmúlt néhány napban szemmel láthatóan javult a belvízhelyzet, ez a viszonylag meleg és szeles időjárásnak, valamint a kevés csapadéknak tulajdonítható. A szakemberek szerint az elkövetkező napokban a térségben az ilyenkor megszokottnál magasabb hőmérsékletekre lehet számítani, nagyobb mennyiségű csapadék pedig nem várható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?