Elment Tilajčik Imre

Dunaszerdahely Imikéje elfáradt, és megpihen. Egész életében adott. Egy jó szót, mosolyt, vidámságot, és mindent, amije csak volt.

Dunaszerdahely Imikéje elfáradt, és megpihen. Egész életében adott. Egy jó szót, mosolyt, vidámságot, és mindent, amije csak volt. A kultúrházban az ajtaja mindenki előtt nyitva állt, mindegy, hogy éppen kezdő gitáros tehetség volt az illető, vagy csak kölcsön akart kérni egy koncertfelvételt, vagy születésnapra zenét válogatni. Mindenki ismerte és szerette. Ő pedig nevén szólított mindenkit, tisztelte és szerette benne a lelket, az embert. Pontosan tudta, ki kicsoda. Családtag volt, hiszen a megszeppent óvodás, aki először jött egy előadásra a kultúrházba, vele találkozott először, az ő arcát látta, nyitottságát, humorát és kedvességét jegyezte meg, ami talán végigkísérte az egész életén. Szalagavató, esküvő, Imike mindenhol ott volt és muzsikált és énekelt, és adott, csak adott... Mindenkihez megtalálta az utat. Nem is kellett keresnie, hiszen szív és szív között egyenes az út. Érző, értő, látó szívember volt. Elsimított konfliktusokat, összehozott rég nem látott barátokat. „Nem kell veszekedni, gyerekek, szeressétek egymást, rövid az élet” – mondogatta. Egy interjúban azt mondta: Mindig rádöbbenek arra, hogy rengeteg ember szeret engem, és ez pótolhatatlan, ezt nem tudja helyettesíteni semmi. Jó érzés érezni azt, hogy szeretnek és ahhoz nem kell publicitás.

Imike, köszönünk mindent. Nem feledünk. Szárnyaljon a lelked most már tovább szabadon. Nyugodj békében.

Tilajčík Imre búcsúztatása holnap 15 órakor lesz a dunaszerdehelyi temetőben.

A család azt kéri a gyászolóktól, ne vigyenek virágot a temetésre.

Antal Ágota

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?