Elmarad a lecsófesztivál Nagykaposon

Nagykapos |

Mégsem tartják meg a hagyományos lecsófesztivált az Ung-vidéki városban.

 

Néhány napja az augusztus 20-i ünnepségek szervezői határoztak úgy, hogy a kanyarójárvány miatt akkor még érvényben lévő korlátozások miatt nem tartanak központi megemlékezéseket a városban. Ez után nem sokkal azonban a Nagymihályi járásban megszüntették a mintegy egy hónappal korábban hirdetett vészhelyzetet, és az összes rendkívüli intézkedést is hatályon kívül helyezték. Boczán Ferenc, Nagykapos alpolgármestere a múlt héten még úgy tájékoztatta lapunkat, hogy az augusztus utolsó hétvégéjén esedékes lecsófesztivál megtartásának semmi akadálya nincs.

Petrikán Péter polgármester tegnap viszont már megerősítette az interneten terjedő híreket: az augusztus 24. és 26. közötti rendezvényeket nem tartják meg. Először a Kowalsky meg a Vega együttes mondta le fellépését a kanyarójárvány miatt. A csapat helyett még sikerült megállapodni a Neoton Família Sztárjaival, de egy nappal később ők is visszaléptek. Bár mindkét együttes képviselőivel közölték, hogy a régióban már nincs vészhelyzet, nem sikerült meggyőzni őket. A polgármester elmondása szerint a fesztivál elhalasztásáról az után döntöttek, hogy először a színpadtechnikát hozó, majd a hangosítást végző cég sem vállalta a hétvégi munkát.

A városvezetés minden érintett megértését kéri, bár az ő hibájukon kívül alakultak így a dolgok. A várost komolyabb anyagi kár nem érte, a kifizetett kisebb összegű előlegek visszatérítéséről jelenleg is tárgyalnak. Veszteségként csupán a fesztivál propagálására elköltött összeget könyvelhetik el. A lecsófesztivál fellépői közül többen el tudnak jönni a hagyományos őszi vásárra, ezért valószínűleg októberben tartanak nagyobb kulturális rendezvényt. A helyi fiatalok egy része azzal a kezdeményezéssel kereste meg a polgármestert, hogy az elmaradt fesztivál helyett, a Copus, város gyermekeinknek projekt keretében, szeptemberben tartsanak egynapos fesztivált. Ennek részleteiről a napokban tárgyalni fognak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?