Elmarad a búcsú a fegyverektől?

„Főképp a gázpisztolyok fogynak, de szolgálhatok elefántlövővel is” – mondja a bősi Csóka DianaSomogyi Tibor felvételeBár a szemet szemért, fogat fogért elvvel már az Ószövetségben találkozhatunk, ennek gyakorlati érvényesítését a büntető törvénykönyv szigorúan szabályozta. 2005 végéig például csakis abban az esetben lehetett fegyvert fogni a támadóra, ha előzőleg az is fegyvert rántott, és ez vonatkozott a rendőrségre is. Bikacsök ellen bikacsökkel, kés ellen késsel illett kiállni, s a lőfegyver csakis akkor kerülhetett elő, ha a tá-madó is ilyet – vagy legalábbis ehhez hasonló tárgyat – húzott elő. A rend őreinek ez nem egy esetben gondokat okozott, hiszen a dulakodás során megcsillanó fémtárgyról első pillanatban nehéz eldönteni, mi is valójában. Nagyon oda kellett figyelniük tehát, nehogy indokolatlan fegyverhasználat gyanújába keveredjenek.

Újév elejétől az önmagát, családját vagy vagyonát védelmező polgár keményebb eszközökhöz is nyúlhat – például lőfegyvert foghat a lakásába besurranó tolvajra, sőt használhatja is azt. A magántulajdon ugyanis szent és sérthetetlen – ez különben alkotmányos elv is egyben –, és az emberélet is az, többé-kevésbé. Ez attól függ, hogy az illető a fegyver markolatánál vagy a torkolata előtt helyezkedik el.

Hátba lőni a lakásba besurranó tolvajt vagy betörőt továbbra sem szabad, mert a bíróság nem fogadja el magyarázatként, hogy az illető menekülés közben hátba lőtte magát. Akik vissza akarnak élni a törvénnyel (például lakásukba csalják régi haragosukat, ott végeznek vele, majd jogos önvédelemként tüntetik fel a dolgot), azokra az igazságszolgáltatás könyörtelenül lesújt – állította néhány hete Daniel Lipšic igazságügyi miniszter. Már ha sikerül bebizonyítani, hogy nem önvédelemről volt szó.

Virágzó fegyverpiac?

Mindez akár a fegyverkereskedelem nagymértékű fellendüléséhez is vezethetne, ám a lőfegyverekhez való hozzáférés továbbra is szigorú előírásokhoz kötött. Betörőre tehát továbbra is csak a fegyverviselési engedéllyel rendelkező egyén vadászhat, míg az ezzel nem bíró többség jobban teszi, ha lapul. A képlet egyszerű: veszélyt sejtve esetleg könnyebben sül el a támadó kezében lévő fegyver. Lám, senki és semmi, még az új BTK sem tökéletes.

Madarász Norbert, a bősi Manopory fegyver- és horgászcikk-üzlet tulajdonosa lapunknak a fegyverkereskedelem rejtelmeiről beszélt.

„2000-től foglalkozom fegyver- és lőszerkereskedelemmel – mondja. – Vásárlóim zömét a vadászok teszik ki, kézi lőfegyver nem sok fogy. Ennek az az oka, hogy a tulajdonosok általában egymás között adják-veszik ezeket, újat nagyon ritkán vásárolnak. Nagy a kereslet viszont a riasztó gázpisztolyok iránt; ezek használata engedélyhez nem kötött, bárki, aki betöltötte a tizennyolcadik életévét, a személyi igazolvány felmutatását követően megvásárolhatja. Évente több mint száz darabot értékesítek ezekből az önvédelmi eszközökből, és e téren nagyon érezteti hatását Magyarország közelsége is.”

Kicsit más tészta a 0,22 mm-es kaliberű, Long Riffle-lövedéket köpködő „verébflóbert”, mely a támadó ártalmatlanná tételére ugyan kevés, ám baleset okozására kiválóan megfelel. Személyire ez is beszerezhető.

Egy másik, alternatív hírforrásom csak mint érdekességet említi meg, hogy alig több, mint ezer koronáért teljesen hivatalosan már éles kézi lőfegyverhez lehet jutni. Mert „vannak cégek, amelyek tele vannak éles fegyverekkel, és ha felfüggesztik a tevékenységüket, ezeket a fegyvereket el kell adniuk, vagy be kell szolgáltatniuk a rendőrségnek. Még szép, hogy eladják – leggyakrabban egykori alkalmazottaiknak, három-négyszáz koronáért darabját. Ha ehhez hozzászámítod a kötelező nyomáspróba költségét, ami kilencszáz koronát tesz ki, nem egész ezerötszázért van egy jó lőfegyvered. Főképp Čezetekhez és szovjet gyártmányokhoz lehet így hozzájutni.”

Megjegyzem: elég gondot okozott a Mečiar-kormány uralkodása hajnalán, hogy az Ivan Lexa vezette titokzatos szolgálat éppen a dél-szlovákiai magánzóköröket használta ki a Magyarországon keresztül-kasul áramló illegális fegyverkereskedelem céljai érdekében. Az ekképp létrejött önsegélyező egyleteket a mai napig nem sikerült a rendőrségnek maradéktalanul felszámolnia. Ebben a megközelítésben semmilyen büntető törvénykönyv nem lehet elég szigorú.

Miért volt szükség a módosításra?

A kérdést Gál Gábornak, a parlament alkotmányjogi bizottsága tagjának tettem fel.

„Az előző büntetőkódex a múlt század hatvanas éveiben született, és úgy szolgáltatott igazságot mindenkinek, ahogy azt a rendszer érdekei megkívánták – tudtam meg. – Meglehetősen recesszív beállítottságú volt, hiszen egyes esetekben a törvények nagyobb védelmet nyújtottak a bűncselekmény elkövetőjének, mint a sértettnek. Különösen az önvédelem és a vagyon védelme terén érvényesült ez; aki túllépte a jogos önvédelem kategóriáját, bizony könnyen bajba került. Ezen változtattak a törvény megalkotói.”

Gál Gábor szerint nincs ok az amerikázásra – a törvény mindössze bevezette a jogos önvédelem kategóriáját. Ezenkívül tartalmaz még néhány lényeges változást, melyek felgyorsítják a büntetőeljárást. Bevezeti például a bírósági tárgyalások hanganyagának szalagon történő rögzítését, vagy lehetővé teszi a vádalkut. Ha tehát a vádlott elfogadja az ügyészség által felkínált büntetést, nem kell lefolytatni az egész bírósági eljárást.

Ez – az igazságszolgáltatás nehézkes menetét ismerve – valóban célravezető lehet.