Ellopták a tűzoltók felszerelését

Ellopták a tűzoltók felszerelését
Galánta |

<p>Több tízezer euró értékű árvízvédelmi felszerelést&nbsp;loptak&nbsp;el a Galántai Járási Tűzoltó-igazgatóság épületéből. Azt, hogy a&nbsp;lopás&nbsp;mikor történt, nem tudni.&nbsp;</p>

A tűzoltóság épületében összesen húsz ilyen felszerelést tároltak, amit a Nagyszombat megye önkéntes tűzoltói között osztottak volna szét. A helyi tűzoltók a keddi ellenőrzés során fedezték fel, hogy az árvízvédelmi bevetésen használt utánfutók közül négyet feltörtek. „Szivattyúkat és áramfejlesztőket vittek el, a kár közel 27 ezer euró” – mondta Tánczos Zoltán, a Galántai Járási Tűzoltó-igazgatóság vezetője. Hozzátette, a lopás körülményei egyelőre tisztázatlanok. „Nem tudjuk, az elkövetők hogy jutottak be az épületbe” – közölte Tánczos. „A rendőrség lopás gyanújával indított eljárást. Ha a bűncselekmény beigazolódik, a tettest háromtól tíz évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik” – mondta Mária Linkešová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette, az ellopottfelszerelést valószínűleg pénzzé akarják tenni. „Ha valakinek felkínálnák az ellopott tárgyak bármelyikét, azt azonnal jelentse a 158-as telefonszámon. A látszólag jelentéktelen információ is segíthet a nyomozásban” – tette hozzá a szóvivő.

Robert Kaliňák belügyminiszter tavaly októberben Galántán nyolc járásbeliközségpolgármesterénekésaz önkéntes tűzoltószervezeteinek adott át árvízvédelmi felszerelést. A felszerelés értéke tizennégyezer euró. Lámpa, mobil árvízvédelmi gát, különböző szerszámok és egyebek mellett nagy kapacitású szivattyúk is vannak az ellopott holmik között. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?