BARTALOS ÉVAKosút. Nyáron térfigyelő kamerarendszert helyeztek üzembe a galántai járásbeli községben, de a kameráknak lába kélt.A falu bekapcsolódott a belügyminisztérium bűnmegelőzési projektjébe.
Ellopták a kamerákat
BARTALOS ÉVA
Kosút. Nyáron térfigyelő kamerarendszert helyeztek üzembe a galántai járásbeli községben, de a kameráknak lába kélt.
A falu bekapcsolódott a belügyminisztérium bűnmegelőzési projektjébe. Mačica Zdenkától, Kosút polgármesterétől megtudtuk, a kamerarendszer kiépítésére tízezer euró támogatást kértek, de a minisztérium csak háromezer eurót hagyott jóvá a projektre. A költségek húsz százalékát a község fizette. Három térfigyelő kamerát helyezetek el, egy a felújított községi hivatal, kettő pedig a kultúrház környékét figyelte. A polgármester elmondta, egy hónapig üzemeltek a kamerák. „Mindhármat ellopták. A rendőrök később megtalálták a berendezéseket” – nyilatkozott lapunknak Mačica Zdenka. Hozzátette, két kamera használhatatlan, mivel azokat nem megfelelő módon szerelték le a tolvajok. Az esetet Mária Linkešová, a Nagyszombat Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője is megerősítette. A lopással két férfit gyanúsított a rendőrség. „Egy szeredi férfi vette meg a kamerákat, a rendőrség felszólítására visszaadta őket” – tájékoztatta lapunkat a szóvivő. „Újra beadjuk a pályázatunkat a kamerarendszer bővítésére. Tanultunk az esetből. A kamerákat olyan helyre – például villanyoszlopra – szereljük fel, ahol nem érik el a tolvajok” – folytatta a polgármester.
Kosúton nem jellemző a bűnözés. A polgármestertől megtudtuk, korábban előfordultak autólopások vagy betörések. „Mostanában nem hallottam ilyesmiről” – mondta a polgármester. „A Galántai járásban az utóbbi három hónapban nem emelkedett a bűncselekmények száma” – közölte Linkešová.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.