Ellenálltak a rendszernek

Érsekújvár. A Ferenc-rendi templomban Andrej Imrich szepesi segédpüspök által celebrált főpapi szentmisén emlékeztek szeptember 18-án az 1950–51-ben Érsekújvárott bebörtönzött papokra, köztük Štefan Barnáš püspökre.

Érsekújvár. A Ferenc-rendi templomban Andrej Imrich szepesi segédpüspök által celebrált főpapi szentmisén emlékeztek szeptember 18-án az 1950–51-ben Érsekújvárott bebörtönzött papokra, köztük Štefan Barnáš püspökre. „Mondjunk köszönetet a szabadságért, amely az 1950-ben és 1951-ben meghurcoltak szenvedésének a gyümölcse. Barnáš püspök úr, a szepesi papi szeminárium akkori rektora nem volt hajlandó együttműködni a múlt rendszer szolgálóival, emiatt el kellett távolítani” – hangsúlyozta Andrej Imrich segédpüspök.

Az ünnepség részvevői ezt követően liturgikus menetben kivonultak a Ferenc-rendi templom bejáratához, ahol Milan Čič, az államfő hivatalvezetője leleplezte a kolostorban bebörtönzött papok helytállását idéző emléktáblát. Az emlékezésen részt vettek a Politikai Foglyok Szövetségének, a ferences rend tartományfőnökségének képviselői, a város vezetése, továbbá a ma 92 éves Štefan Janega, a huszonkét bebörtönzött pap egyike. Egy súlyosan beteg társával együtt ő az akkori események élő tanúja. „A papi szeminárium előadója voltam Nyitrán, amikor az állami rendőrség felkeresett, hogy fontos iskolázásra választottak ki. Egy kis kofferben tartottam a legszükségesebb holmikat, hiszen jól tudtam, miféle tanfolyamra visznek – mondta Janega. A mocsonoki kastélyba 1950. július 14-én szállították el, majd néhány nap múlva éjjel elvitték őket a faluból. „Három órán át utaztunk az alig harminc kilométerre található Érsekújvárba, nehogy rájöjjünk, hová visznek bennünket. Az első három héten éheztetéssel akartak bennünket megtörni. Húsz kilót fogytam, és mivel a kút egy pöcegödör mellett volt, valamennyien súlyos gyomorbajt kaptunk – emlékezett az idős pap. Kilenc hónapot töltött Érsekújvárott, szerencsére akadtak jótevőik, akik ételt csempésztek a kolostorba. A szombati ünnepség szemináriummal végződött, amelyen Štefan Barnáš püspök halálának 40. évfordulójára és Jozef Tomanóczyra, az erőszak másik elszenvedőjére emlékeztek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?