Elköltözne a főiskola

Diószeg |

<p>&nbsp;Júliusban felmondta a várossal kötött bérleti szerződését a Danubius Főiskola. A város nem szeretne megválni az iskolától. A főiskola 2007 óta bérli a Richter utcai épületegyüttes helyiségeit, eredetileg 2017-ben járna le a bérlet, egy szerződésmódosítás értelmében azonban 2019-ig hatályos a megállapodás. Az épületet korábban az alapiskola használta.</p>

Az iskola egy városi tulajdonban levő épületben működik. „A város 2007 augusztusában adta bérbe a Richter utcán álló épületet az iskolának. A szerződés alapján eredetileg 2017-ben járna le a bérlet, egy későbbi módosítással azonban 2019-ig meghosszabbították” – tájékoztatta lapunkat Mária Gubíniová, a város szóvivője. Korábban rövid ideig az alapiskola használta az épület helyiségeit. A magániskola vezetése júliusban írásban mondta fel a bérletet. Évente 60 ezer euróért bérelték az épületet, értesüléseink szerint a magas bérleti díj miatt bontanák fel a szerződést. Az ügyben az iskolát is megkerestük, e-mailben küldött kérdéseinkre azonban nem kaptunk választ. „A város írásban reagált a bérleti szerződés felmondására, megállapította, hogy a felmondás érvénytelen” – írta Gubíniová. A tulajdonos azzal érvelt, hogy a bérletet csak abban az esetben lehet idő előtt felbontani, ha súlyosan megsértették a szerződést. „A város nem tett ilyet. Ezért a bérleti szerződés a szerződéskiegészítéssel együtt továbbra is érvényes” – folytatta a szóvivő. Megtudtuk, egyelőre nem kaptak választ az iskolától. A város vezetése hajlandó kompromisszumot kötni a főiskolával. Az intézmény vezetése és a város polgármestere a hónap végén tárgyal a lehetséges megoldásokról. A szóvivő szerint nem csak gazdasági szempontból előnyös Diószegnek az iskola jelenléte. „Presztízst jelent, hogy egy kisváros is lehet főiskola székhelye” – magyarázta Mária Gubíniová. A város mellett a helyi vállalkozók – szállásadók, éttermek, üzletek – is profitáltak az főiskolások jelenlétéből.

A magánintézmény korábban Diószegi Főiskolaként működött, idén év elején Danubius Főiskolára változtatták a nevét. Az intézmény 2005-ben alakult, jelenleg három karon folyik a tanítás, szociális munkát, közigazgatást és jogot tanulhatnak a diákok. A főiskola vezetése nemrég jelentette be, hogy képzőközpontot nyit Nádszegen. Ha lesz elég jelentkező, magyar nyelven tanulhatnak közigazgatást a diákok.

    

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?