Matovič szerint a Smer a tanárok helyett saját szponzorainak adja a pénzt

Pozsony |

<div>A Smer azt állítja, hogy nincs elég pénz az oktatásra és a tanárokra, leghamarabb a következő választási időszakban lesz. Ehhez képest a kormány 4,4 millió euróval támogatta a diószegi Danubius Főiskolát, amelynek szakmai és tudományos tevékenységét a legalacsonyabbra értékelték a felsőoktatási intézmények rangsorában - mutatott rá Igor Matovič, az OĽaNO-NOVA elnöke egy mai sajtótájékoztatón. Matovič szerint a pénz egy a Smert támogató vállalkozónál landolt.</div><div>&nbsp;</div>

Veronika Remišová, aki az OĽaNO-NOVA párt jelöltlistájának élén áll, a sajtótájékoztatón elmondta: Juraj Draxler oktatásügyi miniszter tavaly 4,4 millió eurós, uniós alapokból származó támogatásban részesítette az érintett iskolát. Az összeget egy kutatási projekt keretében kellett volna felhasználni, melynek a címe "Kiváló kutatócsoportok mozgósítása" volt. Remišová szerint erősen kétséges, hogy az intézményben valóban "kiváló kutatócsoportok" dologznának. Az ARRA (Akademická rankingová a ratingová agentúra) 2015-ös értékelése szerint a szakmai és tudományos tevékenység területén az intézmény egyik kara a maximális 100 pontból nulla, a másik kar egy, a harmadik pedig hat pontot szerzett. Hasonló eredményt ért el a főiskola a publikációs tevékenység terén is. 2014-ben az intézmény alkalmazottai egyetlen cikket sem publikáltak a külföldi, sőt a hazai tudományos folyóiratokban sem. A vissza nem térítendő anyagi támogatásról szóló szerződés az oktatásügyi minisztérium és a Danubius Főiskola között 2015. november 10-én lépett érvénybe. Ugyanezen a napon kötött szerződést az iskola a nagyszombati CellQoS céggel, amelytől IT-berendezéseket vásárolt. Erre a beszerzésre fordították a támogatás teljes összegét. Az említett cég többségi tulajdonosai Vladimír Poór és fia, akik a Gorilla-ügyirat szerint a Smer fő támogatói közé tartoznak. Matovič a sajtótájékoztató végén elmondta: az efféle ügyletek csak úgy kerülhetők el, ha a Közbeszerzési Hivatal és az Állami Szamvevőszék politikailag semleges intézményekké válnak.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?