Június végéig valamennyi kiadási tételből egy százalékot zároltak a képviselők.KomáromÓrákig tartó vita előzte meg a beruházásokra szánt pénzek elosztását a városi képviselő-testületben.
Elkészült az idei évre tervezett beruházások listája
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14556101344128_29.jpeg.webp?itok=477TXuBs)
Június végéig valamennyi kiadási tételből egy százalékot zároltak a képviselők.
Komárom
Órákig tartó vita előzte meg a beruházásokra szánt pénzek elosztását a városi képviselő-testületben. A végső szavazás azonban – miután megtörtént az egyes frakciókon belüli egyeztetés –, meglepően simán ment.
A tanácskozás során több képviselő felvetette, hogy rosszul előkészített anyag került eléjük, ezért Szabó Béla (MKP) kérte annak törlését az ülés programjáról; ez a javaslat nem ment át. Arra is többen rámutattak, hogy nem egyértelmű, mekkora összeget oszthatnak szét. A jóváhagyott költségvetésben ugyanis még 836,5 ezer euró szerepelt tőkejellegű kiadásként, de már most tudni, hogy a vámház eladásából tervezett 120 ezer euró nem fog befolyni; a potenciális vevő ugyanis már csak a fele árat kínálja érte. Andruskó Imre (Híd-frakció) emlékeztetett arra, hogy a hivatal által decemberben előterjesztett költségvetés-tervezetben alig 190 ezer euró szerepelt fejlesztésekre, ezt a pénzügyi bizottság javaslatára – a folyó kiadások lefaragásával – 525 ezer euróval növelték, ennek köszönhetően lehet most több beruházást megvalósítani. Neuralgikus pont volt az a 180 ezer euró, amellyel Andruskó Imre javaslatára a testület decemberben megemelte a részesedési adókból tervezett 9 millió eurós bevételt, és konkrét célokra el is osztotta. Egyes képviselők és a hivatal szerint ugyanis ez egyelőre fiktív bevétel. A most tárgyalt anyagba bekerült, hogy a testület zárolja ezt a pénzt június végéig, és ha a tervezettnél valóban több bevételhez jut a város a részesedési adókból, akkor szabadítsák fel a pénzt. Az egyik változat szerint a beruházásra szánt összegből kellett volna zárolni a pénzt, a másik szerint pedig azokat a kiadásokat befagyasztani, amelyekre az említett 180 ezer eurót már elosztották. Ondrej Gajdáč (független) ez utóbbit inkorrektnek nevezte azokkal a szervezetekkel, intézményekkel szemben, akik számítottak a nekik megítélt összegre. Végül a testület nagy többséggel (20 igen és 3 tartózkodás) elfogadta Andruskó Imre azon javaslatát, hogy június végéig zároljanak minden folyó kiadási tételből egy százalékot – ami összességében 194 ezer euró. Szerinte ez a legigazságosabb megoldás, és senkit nem érint érzékenyen. Júliusban pedig, a részesedési adókból származó bevétel nagyságának függvényében, felszabadíthatják ezt az összeget.
Ami a tervezett beruházásokat illeti, 150 ezer eurót különítettek el pályázatok előkészítésére, 266 ezret óvodák, iskolák felújítására, illetve a szabadidőközpont áthelyezésére, 95 ezer euróból folytatódhat a megyeháza felújítása. 76 800 eurót hagytak jóvá a képviselők az új városfejlesztési terv elkészítésére, 35 800 eurót a Harcsás városrészben egy közösségi centrum kialakítására, 25 ezret az Újvárban lévő kaszárnya tetőjavítására, 25 ezret a városi hivatal információs rendszerének korszerűsítésére, 20 ezret az őrsújfalui Kertekalja utca vízelvezetésének megoldására, 20 ezret a Tiszti Pavilon rekonstrukciójára, 10–10 ezret kerékpárállványok kihelyezésére, illetve járdajavításra Őrsújfalun. A többi beruházási tétel ennél alacsonyabb összegű.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.