Elismerték a pedagógusok munkáját

Komárom
Komárom |

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) XXVI. Országos Találkozójára idén a szokásos rozsnyói helyszín helyett – és a járványhelyzet miatt – rendhagyó módon a komáromi Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában került sor.

Fekete Irén, az SZMPSZ elnöke a részvevőket üdvözölve emlékeztetett, hogy a hagyományos rozsnyói országos pedagógustalálkozó sokak számára „a hazai magyar közoktatás iránytűje.ˮ Erre szerinte azért van szükség, mert a szlovákiai magyar közoktatásban „rengeteg az akadályozó tényező, állandóan megújuló, de végre nem hajtott reformok jelölik az utat, azonban sokasodnak a megválaszolatlan kérdések, a bizonytalanság a mindennapok részévé vált.ˮ Úgy látja, a nevelők felelőssége a koronavírus-járvány következtében megnövekedett, a társadalmi elvárás óriási az irányukban.

Szakmai előadások

A díjosztó előtt először Simon Attila történész, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója a szlovákiai magyarság önszerveződésének egy évszázadáról adott elő. Többek között kiemelte, az elszenvedés és sérelmek hangsúlyozása kontraproduktív lehet, s ezzel szemben olyan példaképeket kell felmutatni a történelemben, akik alakítottak is a sorsukon. Pintes Gábor, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem dékánja a hagyomány és a korszerűség oktatásban tapasztalható dinamikájáról adott elő. Fodor Attila, a komáromi Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója széles spektrumú körképet nyújtott a szlovákiai magyar oktatásügy helyzetéről. Többek között felhívta a figyelmet a pedagógiai munka és módszertan változására, s az ezen belül folyó paradigmaváltásra. Ezzel kapcsolatban rámutatott, „az új pedagógiaˮ kitalálásából a felvidéki magyar szakmának sem szabad kimaradnia.

A díjazottak

Az SZMPSZ Felvidéki Magyar Pedagógus díját idén Sándor Anna, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének nyugalmazott egyetemi docense kapta meg.

„Ha valaki ezt a pályát nem szereti, akkor ne végezze. Ha nem közelít szeretettel a diákok felé, akkor nagyon nehéz ezt úgy végezni, hogy se a gyerek, se a saját lelke ne szenvedjen csorbát. Nemcsak tanítani kell, hanem a gyermek lelkét is istápolni, és szeretettel többet el lehet érni, mintha fenyegetéssel próbálnánk a tudást átadniˮ – fogalmazott a nyelvész a róla készített kisfilmben. A díjátadón ugyan nem tudott jelen lenni, ám levélben üdvözölte a jelenlevőket. Úgy fogalmazott, az SZMPSZ számára „kétségbevonhatatlan alapigazság, hogy a szlovákiai magyar iskolák és bennük oktató pedagógusok nemcsak a tudás növelésének, hanem a magyar közösség megmaradásának is a legfontosabb pillérei.ˮ Hozzátette: „Ez a kettős küldetés köztudottan több terhet ró a kisebbségi magyar pedagógus vállára – de az öröme is nagyobb.ˮ 

Érdekes

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége díjazottjai

  • Pedagógus életpálya:

Hegedüš Alica, Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Tiszacsernyő
Páko Mária, Magyar Tannyelvű Speciális Alapiskola, Rimaszombat
Válent Katalin, Szakkay József Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola, Kassa

  • A tehetségek felkarolásáért és gondozásáért: 

Morovics Ibolya, Széchenyi István Alapiskola és Óvoda, Felsőszeli
Pál Gabriella, Alapiskola, Nagybalog

  • Kiváló módszertani, nevelési, szakmai és tudományos eredményekért:

Ambrus Irén, Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája
Rancsó Andrea, Tarczy Lajos Alapiskola, Hetény

  • A szlovákiai magyar nyelvű oktatást támogató tevékenységért:

Ádám Lilla, Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat
Czibor Angelika, Tarczy Lajos Alapiskola, Hetény

  • Óvodapedagógusok kiváló módszertani és nevelési eredményekért:

Barta Ildikó, Ferences Barátok Utcai Óvoda, Komárom
Kássa Melinda, Nagykaposi Magyar Óvoda
Polgári Mária, Daxner Utcai Óvoda, Rimaszombat

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!