GALÉRIA: 25. országos találkozóját tartja az SZMPSZ

szmpsz
Rozsnyó |

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének jubileumi hétvégi találkozóján nemcsak a múltról, hanem az új kihívásokról is sok szó esett.

Fekete Irén, a szövetség elnöke elmondta, az idei konferencia visszaemlékezés és előretekintés is egyben. „Az első nap visszatekintettünk az elmúlt 25 évre, összegeztünk és leszűrtük a tanulságokat, a második nap pedig a jövőtervezésről szólt, s ebben a szellemben szólítottuk meg a szakmai konferencia előadóit is” – mondta Fekete Irén.

A társadalmi átalakulásokról és a pedagógiai útkeresésekről Ollé János, a Pannon Egyetem oktatója tartott előadást. Ő az információs forradalomról és annak az iskolakultúrára gyakorolt szerepéről beszélt. Van-e reformpedagógia a 21. században, reagál-e a szakma és hogyan az információs forradalomra, illetve az információáramlás és hozzáférhetőség miatt hogyan alakul át az iskola szerepe, amely több évtizeden keresztül a fő információforrás volt.

A szlovákiai magyar oktatás elmúlt negyed évszázadát Setényi János oktatáskutató összegezte. Kiemelte, hogy teljes a magyar iskolahálózat, tehát az óvodától a felsőoktatásig anyanyelvű képzést nyújt. „A hálózat valószínűleg enyhén szűkülhet, de az elkövetkező tíz évben stabilan számolhatunk a jelenlegi rendszerrel, így érdemes tervezni és munkát fektetni ebbe a hálózatba” – véli az oktatáskutató. Setényi János szerint a szlovákiai magyar oktatási rendszer egyik legkritikusabb és leginkább odafigyelést igénylő része a szlováknyelvoktatás. „Ez a magyar iskolák versenyképességének a kulcsa, melyben évek óta nincs előrelépés. Láthatóan érzelmi problémákkal állunk szemben, melyen át kell lendülni. Általában a szlovák nyelvet tanító pedagógusok sem szeretik különösebben a nyelvet, a friss tanárerők minősége egyenetlen, s nem tudják ezt a kommunikációs közeget megteremteni” – magyarázza Setényi.

Galéria

A szervezők az elmúlt 25 év eseményeit is felelevenítették, az első találkozó megszervezésétől napjainkig. A negyedszázad történéseit Ádám Zita, az SZMPSZ tiszteletbeli alelnöke összegezte. A jubileum alkalmából megjelent egy kiadvány, és a szövetség díjazta a legjobb hazai pedagógusokat.

Halász Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára, oktatáskutató előadásával folytatódott a szakmai konferencia vasárnap. Halász Gábor az Iskolai oktatás és tanulás a harmadik évezred küszöbén című előadásában beszélt arról, milyen fontos, hogy a különböző oktatási rendszerek tanuljanak egymástól, hogy komplexek és nyitottak legyenek, szerinte ezek hiánya miatt mondanak sorra csődöt a hazai oktatási reformok. Szó volt a képességek újradefiniálásáról, a képességi rendszerekről, melyek szorosan összefüggnek az élethosszig tartó képzéssel, a meglévő tudás kiaknázásával. Terítékre került az innováció és a digitalizáció, illetve hogy a digitalizáció mit és milyen stratégiákat igényel az oktatási rendszerektől.

A konferencia utolsó pódiumbeszélgetése a szlovákiai magyar oktatás jövőjét boncolgatta.

Érdekes

A díjazottak:

Felvidéki Magyar Pedagógus Díj:

Jókai Tibor, posztumusz

A tehetségek felkarolásáért és gondozásáért díj:

Kulcsár Mónika, Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Pozsony

Marafkó Klór Ildikó, Corvin Mátyás Alapiskola, Gúta

Kekeňák Szilvia, Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola, Kassa

Kiváló módszertani, nevelési, szakmai és tudományos eredményekért díjak:

Kulik Szilvia, Dénes György Alapiskola, Pelsőc

Bodon Sándor, Speciális Alapiskola, Rimaszécs

Papp Andrea, Alapiskola, Szepsi

Pedagógus életpálya díj:

Forró László, Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia, Érsekújvár

Komjáti Attila, Alapiskola, Torna

Óvodapedagógusok részére, kiváló módszertani és nevelési eredményekért díjak:

Michač Szilvia, Víz Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda, Komárom

Harangozó Katalin, Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda, Kassa

A szlovákiai magyar nyelvű oktatást támogató tevékenységért díjak díjazottjai:

Kozma Szabolcs, Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pannonhalmi Tagintézménye, Magyarország

Győző Andrea, Katona Mihály Alapiskola, Búcs

 

Halász Gábor, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem tanára, oktatáskutató előadásával folytatódott a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének 25. szakmai konferenciája vasárnap. Halász Gábor az Iskolai oktatás és tanulás a harmadik évtized küszöbén című előadásában egyebek mellett beszélt az oktatási rendszerekről. Arról, milyen fontos, hogy a különböző oktatási rendszerek tanuljanak egymástól, hogy komplexek és nyitottak legyenek, szerinte ezek hiánya miatt mondanak sorra csődöt a hazai oktatási reformok. Szó volt a képességek újra definiálásáról, a képesség rendszerekről, melyek szorosan összefüggnek az élethosszig tartó képzéssel, a meglévő tudás kiaknázásával. Terítékre került továbbá az innováció és a digitalizáció, illetve, hogy a digitalizáció mit és milyen stratégiákat igényel az oktatási rendszerektől.

A rozsnyói konferencián utolsó pódiumbeszélgetése a szlovákiai magyar oktatás jövője címet viselte. A rendezvény Czabán Samu szobrának megkoszorúzásával ért véget. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?