Elindultak Bősre a menekültek

Bős |

<p>Már ma megérkezhetnek a bősi táborba az Ausztriától átvállalt menekültek. Értesüléseink szerint az illetékesek elrendelték, hogy vacsorát főzzenek az érkezőknek és a rendőröket is mozgósították.</p>

Az aktuality.sk hírportál az APA ügynökségre hivatkozva azt írta, 42 szíriai menekült érkezik a krumpendorfi táborból. „A szíriaiak ma, vagy pénteken elhagyják Krumpendorfot” – olvasható a derstandard.at portálon. Matthias Köhl, Krumpendorf képviselője a hírügynökségnek elmondta, szerinte gyorsan kerestek szír menekülteket, mert Szlovákia könnyebben befogadja őket. Zoltán Jaroš, a Szlovák Műszaki Egyetem bősi épületegyüttesének igazgatója lapunknak elmondta, nincsenek információi és a belügyi tárcához irányított. A szlovák belügyminisztérium egyelőre nem tájékoztat az ügyről. Korábban azt írták, az osztrák féltől függ, hogy mikor érkeznek meg az első menekültek.Michaela Paulenová, a belügyi tárca szóvivője lapunknak megerősítette, hogy előkészítették a tábort a menekültek fogadására és elrendelték a szükséges biztonsági intézkedéseket.Fenes Ivánt, Bős polgármesterét nem sikerült elérnünk. Július óta várják az Ausztriából érkező menedékkérőket az épületegyüttesbe. A Szlovákia és Ausztria közt kötött megállapodás értelmében a Bősre érkező menedékkérők menekültügyi eljárása Ausztriában folyik, így nem maradnak Szlovákiában. A korábban is menekülttáborként működő komplexumot már előkészítették, többször főztek is a menekülteknek, hiába. Értesüléseink szerint a menekültek nem akarnak Szlovákiába jönni. Bősön ellenzik a menekülttábor újbóli megnyitását, az augusztusi érvényes népszavazáson a lakosság egyértelműen kijelentette, hogy nem kér a menekültekből.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?