Elfogták a templomfosztogatót

Ekecsen érték tetten, nem sikerült elmenekülnie.Dunaszerdahely/EkecsEgy 19 éves fiút gyanúsít a rendőrség az elmúlt hetekben történt templomfosztogatások ügyében.

Ekecsen érték tetten, nem sikerült elmenekülnie.

Dunaszerdahely/Ekecs

Egy 19 éves fiút gyanúsít a rendőrség az elmúlt hetekben történt templomfosztogatások ügyében. Az ekecsi hívek segítségével fogta el a rendőrség.

Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, több templomba is betörtek a közelmúltban, a tettes a Dunaszerdahely és Komárom közötti vasútvonal mentén levő plébániákba tört be. „Ekecsen idén már harmadszor történt ilyen eset. Az év elején 110 eurót lopott el a templomból, és 40 euró értékű kárt okozott” – írta a szóvivő. A tettes vasárnap délelőtt az ekecsi templomba tört be. Berúgta a faajtót, és értékes tárgyakat, pénzt keresett, de a hívek megzavarták, elmenekülni már nem volt ideje. A rendőrségen bevallotta, hogy az elmúlt hónapban ő fosztogatta a csallóközi templomokat. Ha bebizonyosodik a bűnössége, háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. A nyomozók vizsgálják a Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren és más községekben bejelentett eseteket. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?