Elégedetlenek a bérükkel a komáromi városi hivatal dolgozói

Komárom |

<p>Húszszázalékos bérfejlesztést szeretnének elérni a jövő évben a városi hivatal dolgozói. A szakszervezet már tárgyal a városvezetéssel az új kollektív szerződésről.&nbsp;</p>

Az alkalmazottak csütörtökön nagy számban jelentek meg a testületi ülésen, hogy még a jövő évi költségvetés elfogadása előtt a képviselőknek is előterjesszék kérésüket.

A novemberben elfogadott új tárgyalási rend értelmében a lakosok minden testületi ülésen 16 órakor szólalhatnak fel. Ezt a lehetőséget használták ki a hivatal dolgozói, akik nevében Ujj Ernő, a szakszervezet elnöke kért szót. Rámutatott, hogy nemcsak a hasonló nagyságrendű városok hivatalnokaihoz képest alulfizetettek, hanem a többi komáromi városi tulajdonú cég, szervezet alkalmazottaihoz képest is: míg 2015-ben a városi hivatal dolgozóinak átlagbére 567 euró volt, addig a ComMédiában 587, a Comorra Servisben 630, a KOMVaK-ban pedig 1023 euró volt az átlagkereset. Szavai szerint komoly felelősség van a vezető hivatalnokok vállán, a testület is joggal várja el, hogy magas színvonalú anyagokat készítsenek elő az ülésekre, de amikor az alkalmazottak bruttó átlagbére nem éri el a 600, a vezető dolgozóké a 950 eurót, akkor mennyire reális, hogy kibontakozzon a szakmaiság? Ezért arra kérte a képviselőket, a 2017-es költségvetés elfogadásakor hagyjanak teret a fizetések emelésére, miközben a szakszervezet 20 százalékos emelést javasolt – beleértve a törvényileg megszabott valorizációt. Ujj Ernő emlékeztetett arra is, hogy tavaly a szakszervezet hajlandó volt a kollektív szerződés újratárgyalására, lehetőséget nyitott a nyugdíjas alkalmazottak elbocsátására, miközben a megállapodás szerint a megtakarítást a többi dolgozó anyagi megbecsülésére kellett volna fordítani. A testület viszont az idei évre 140 ezer euróval csökkentette a hivatal költségvetését. Borúlátók, hiszen a polgármester által beterjesztett 2017-es költségvetés-tervezet csupán a törvényileg előírt valorizációt tartalmazza.

Stubendek László polgármester szerint jogos a dolgozók követelése, és a szakszervezettel folytatott megbeszélés nyomán módosítást nyújt be a költésvetés-tervezethez. Ennek lényege, hogy a törvényileg előírt 4+2 százalékos béremelést (4 százalék január elsejétől és 2 százalék szeptember 1-jétől) január elsejétől további 5 százalékkal, július elsejétől pedig újabb 5 százalékkal toldaná meg a város. Vagyis szeptembertől már 16 százalékkal keresnének többet a hivatalnokok, mint most. A költségvetést a tegnapi ülésen kellett volna megtárgyalnia az önkormányzatnak, de ehhez a napirendi ponthoz nem jutottak el. Az ülés jövő csütörtökön folytatódik, egyelőre tehát nem ismert, mekkora összeget hagynak jóvá a képviselők a hivatal működésére, lesz-e, és ha igen, mekkora arányú bérfejlesztés. Ujj Ernő nem kommentálta lapunknak a polgármester ajánlatát. „Még folynak a tárgyalások a kollektív szerződésről, várjuk ki, milyen eredménnyel zárulnak” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?