Nagykapos. Szombat délután a nagykaposiak otthonában szakadt meg a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjának hat mér-kőzésen át tartó veretlenségi sorozata.
Elbukott a listavezető
Nagykapos. Szombat délután a nagykaposiak otthonában szakadt meg a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjának hat mér-kőzésen át tartó veretlenségi sorozata. A Slavoj együttese egyébként az említett időszakban vetélytársainak 15 gólt rúgott, míg kapusuk, Gyimesi hálója egyetlen alkalommal sem rezdült! Nos, a tavaly még II. ligás Energetik pályáján már az 5. percben vesztésre álltak a vendégek. „Akkor még nem gondoltuk volna, hogy a hazaiak játékosedzőjének, Gajdoščíknak korán jött góljára képtelenek leszünk a folytatásban válaszolni. Sajnos gólképtelennek bizonyult csapatunk, holott fordulás után mi játszottunk mezőnyfölényben. Játékosaink, név szerint Berta, Karnai és Borissza azonban elpuskázták a ziccereket. Ez okozta vesztünket” – foglalta csokorba a váratlan vereség legfontosabb ismérveit Berta Sándor királyhelmeci klubelnök. Tőle azt is megtudtuk, hogy a vendégcsapatból hiányzott a sérült Gáspár. Még szerencse, hogy az ugyancsak sérüléssel bajlódó Dako László és Dako Dénes vállalta a játékot. Mi több a párharc során Lukács is lesántikált a pályáról. De vajon milyen folytatásra számíthatnak a királyhelmeci futballdrukkerek? „Természetesen mi minden tőlünk telhetőt megteszünk majd a további sikeres szereplés érdekében, ám a kudarc alighanem rossz hatással lesz a fiúk hangulatára. Mindennek tetejében vasárnap a bajnokaspiráns korompaiakat (fogadjuk), nagy küzdelemre, szoros eredményre számítok” – vélekedett az esélyekről a sportvezető. Egyébként a királyhelmeciek a következő összeállításban léptek pályára Nagykaposon: Gyimesi– Karnai, Korfant, Orosz, Popália, Dako László, Tárczi, Berta, Dako Dénes, Lukács (72. Borissza), Molnár. (ái)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 05.17.
Nézővonzó csúcsderbi Illésházán
2024. 05.09.
Régiófoci: Naszvadi harc a bennmaradásért
2024. 05.03.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.