Elbontották Vareha kistoronyai kilátótornyát

Kistoronya |

<p>Mikuláš Vareha jelenleg börtönbüntetését tölti, kilátótornyai, fából épült benzinkútja, állatkertje, a bári Vareha beach pedig közben szép lassan az enyészeté lesz, vagy szétlopják.</p>

Elbontották a jelenleg börtönbüntetését töltő kelet-szlovákiai nagyvállalkozó, Mikuláš Vareha Kistoronya közelében lévő egyik kilátótornyát. A zempléni községben a fából készült építmény miatt nemrég vészhelyzetet hirdetett az önkormányzat, a faluba vezető utat is le kellett zárni. A torony ugyanis statikailag instabillá vált, és szemmel láthatóan megdőlt. Lebontásának költségei a tulajdonost terhelik. Dana Bodnárová, a vállalkozó élettársa a Čas hírportálnak elmondta, az ügy kapcsán feljelentést tett, ugyanis szerinte az építményt tartó fagerendákat szándékosan rongálták meg. A kilátótorony egyébként részben a Szlovák Közútkezelő (Slovenská správa ciest), részben egy, a közeli gyümölcsöskerteket is üzemeltető vállalkozó birtokában van. Az illető ugyanennek a hírportálnak elmondta, visszautasítja azokat a vádakat, melyek szerint ők tettek volna kárt az építményben, melynek értéke – legalábbis papíron – szerinte meghaladja a 3 millió eurót. Vélhetően az ügynek a bíróságon lesz folytatása, az azonban biztos, hogy a tegnap szanált építmény már nem veszélyezteti a közlekedők biztonságát. A községbe vezető utat hamarosan megnyitják. Mikuláš Vareha egyébként bebörtönzése előtt a környéken több, a kistoronyaihoz hasonló, fából készült létesítményt is emeltetett. Egy ilyen Újhelyen is áll, melynek közelében régebben bokszmeccseket rendeztek, és számos magyarországi híresség is fellépett itt. Ugyanitt található a híres fából készült benzinkút, néhány kilométerrel messzebb állatkert van, Báriban (Bara) pedig az ún. Vareha beach volt a környék nevezetessége. Az egyik itteni rendezvényen egyébként néhány éve Fekete László és Mága Zoltán is fellépett. A komplexumok többsége mára teljesen elhagyatott, egy részüket szétlopták.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?