Elásták a csatabárdot az érsekújvári magyarok

Érsekújvár |

<p>Városi és egyházi képviselők, iskolavezetők és civil szervezetek képviselőivel találkozott Magyarország pozsonyi nagykövete.&nbsp;</p>

A Czuczor Gergely Alapiskolában kezdte pénteki látogatását Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete, majd Ďurčo Zoltán, Nyitra megye magyar híveinek lelki gondozásáért felelős püspöki helynökkel találkozott, akivel a magyar hívek pasztorizációjáról beszélt. 

Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere a városházán fogadta Czimbalmosné Molnár Évát, aki ezt követően a Csemadok érsekújvári alapszervezetének székházában találkozott a város magyar szervezeteinek a képviselőivel. A találkozón részt vett Peternai Zsuzsanna, a Pázmány Péter Gimnázium igazgatója, aki elmondta, szeptembertől 31 elsősük lesz, szeretnék, ha idővel megoldódnának az épületgondjaik. Nagy Dávid városi képviselő, az MKP helyi szervezetének nemrég választott elnöke beszámolt a helyi történésekről, a magyarok együttműködéséről. „A látogatás minden helyszínén tartalmas beszélgetések zajlottak, Czimbalmosné Molnár Éva elmondta, szeretné, ha még szorosabbá válna kapcsolata a várossal, az itt élőkkel. A kulturális szervezetekkel együttműködve számos közös terv valósulhat meg a jövőben“ - mondta Peczár Károly, az Esterházy János Társaság elnöke. A Csemadok-székházban Danczi József a helyi szervezet egy éve megválasztott elnöke köszöntötte a vendéget. Stugel Tibor, a KultúrKorzó Polgári Társulás elnöke a tíz éve működő, civileket tömörítő szervezetet mutatta be, Zajíček Tamás a 7es számú Czuczor Gergely Cserkészcsapat vezetését képviselte. Danczi József és Stugel Tibor elmondta, közeledett a két kulturális szervezet álláspontja, ma már közös programokat is szerveznek és a várostól az egyik évben a Csemadok, a másik évben a KultúrKorzó kapja a támogatást, hogy ezzel az együtt gondolkodásra, az együtt tervezésre ösztönözzék őket. 

Ma már a KultúrKorzó néhány rendezvénye a Csemadok-székházban zajlik, megújították a táncházmozgalmat, és az MKP helyi szervezetével is terveznek közös programot a közelgő foci-Európabajnokság kapcsán. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?