Éjszaka riasztották a tűzoltókat

Érsekújvár. „Sűrű füst gomolyog a gyártócsarnokból, ha jól tudom egy ember is bent maradt… nem láttam pontosan, mert nincs áram. Siessenek a Pletatex gyártócsarnokába!” – hívta szerdán pontban 22 órakor a 112-es segélyvonalat a cég éjszakai őre. Négy tűzoltócsapat – összesen 19 ember - hét kocsival érkezett rövid időn belül a Pletatex csarnokába.

A vasúti tűzoltóság emberei öt percen belül a helyszínen voltak, majd a 15–20 percre rá érkező érsekújvári önkéntesek, hivatásos tűzoltók és a nagysurányi tűzoltó-alakulat emberei is megkezdték az oltási és mentési munkálatokat.

Norbert Záležáktól, az érsekújvári tűzoltóparancsnoktól megtudtuk, évente egyszer rendeznek ehhez hasonló éjszakai gyakorlatot, amelyről természetesen a kollégák nem szerezhetnek előre tudomást. A Pletatexre azért esett a választásuk, mert itt rendkívül gyúlékony anyagokkal dolgoznak, és a közelben családi házak, autókereskedés és egy nagy bevásárlóközpont található, szükség van az elővigyázatosságra. „Húszéves gépeink vannak és nagyon kevés az emberünk, rendszerint öten vannak ügyeletben. Az éjszakai órákban sokkal nehezebbek a mentési munkálatok, a tűzoltók embermentésből, a megvilágítás biztosításából, a 814 négyzetméteres gyártócsarnok biztonságossá tételéből egyaránt vizsgáztak” – tájékoztatott Norbert Záležák. A gyakorlat során rögtönzött válságstáb irányította a munkálatokat: Peter Čuvala, Vojtech Fazekas, Miroslav Zahcar, Asztalos Tibor és Szőke Zoltán személyében. Érdekes volt látni a bevásárlóközpontból a város irányába tartók reakcióit, akik valóban azt hitték, tűz ütött ki a cégben. A legtöbben letették a táskáikat, és fotózni kezdtek, akadtak, akik izgatottan érdeklődtek a portán a mentésről és az esetleges sérültekről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?