Együttműködési megállapodás született

Udvard. Az Udvard és Térsége Társulás képviselői látogatást tettek a magyarországi Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás tíz községében.

Udvard. Az Udvard és Térsége Társulás képviselői látogatást tettek a magyarországi Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás tíz községében. Együttmű?ködési és baráti megállapodás született a két kistérség vezetője között, amelyet az udvardi kistérség nevében Jávorka Flórián elnök, Fűr polgármestere, a magyarországi partner nevében pedig Zsadányi Lászlóné elnök, Hernád polgármestere látta el a kézjegyével.

Boldizsár Mónika, az udvardi kistérségi iroda vezetője lapunknak elárulta, a magyarországi találkozót egy korábbi baráti összejövetel előzte meg tavaly decemberben, amikor a magyarországi kistérségi társulás elnöke, Zsadányi Lászlóné fogadta a küldöttséget. „Magyarországi partnereink azóta jártak már nálunk, és rájöttünk, hogy több területen is gyümölcsöző lehet az együtt?mű?ködésünk. Elsősorban az információcsere, a tapasztalatcsere, a kultúra és a sport terén látunk lehetőséget a közös munkára, beleértve a közös európai uniós pályázati lehetőségeket is” – tolmácsolta a magyarországi találkozón felvetett gondolatokat Zsadányi. Kálazi József, Udvard polgármestere mondta, az Ország Közepe Töb?bcélú Kistérség egyik városában, Dabason mintegy három és fél ezer szlovák anya?nyelvű lakos él, akik örömmel vennék a szlovákiai testvérkapcsolatokat. Mellesleg a térségben erős a kis- és középvállalkozói szektor is. Az Udvard és Térsége Társulás 2003-ban alakult, az Udvard, Fűr, Perbete, Szentpéter és Csúz vezetői által létrehozott szervezet az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjától korábban egymillió koronának megfelelő támogatást kapott. A pénzt a mikrorégió fejlesztésére használták, létrehozták a kistérségi régiófejlesztési központ hálózatát.

Az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás kezdeményező szerepet vállal a régió gazdasági, infrastrukturális fejlesztésében, a tájegység értékeinek megőrzésében, a térségi identitástudat erősítésében. Tevékenységi körébe tartozik továbbá a turizmusfejlesztés, a természet- és környezetvédelem térségi feladatainak koordinálása, a kistérség európai uniós felzárkózásának elősegítése.

Az Ország Közepe Önkormányzati Társulás 1995 végén alakult meg Dabas és a környező települések összefogásával, 2004-től működik Az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulás néven. A társulásnak jelenleg 10 önkormányzat a tagja: Dabas, Örkény, Hernád, Inárcs, Kakucs, Pusztavacs, Táborfalva, Tatárszentgyörgy, Újhartyán, Újlengyel. A társulás elsődleges célja Dabas vonzáskörzetére fejlesztési stratégiák és programok kidolgozása, ezek képviselete országos, regionális, megyei szervezetekben, kormányzati, megyei programokban. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?