Együtt Európába

Dél-Komárom. Együttműködési megállapodást írt alá tegnap Dél-Komáromban Agócs István, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Milan Belica, a Nyitra megyei önkormányzat elnöke.

Dél-Komárom. Együttműködési megállapodást írt alá tegnap Dél-Komáromban Agócs István, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Milan Belica, a Nyitra megyei önkormányzat elnöke. Ünnepi beszédükben mindketten hangsúlyozták, hogy a szerződés megkötését hosszú, aprólékos munka előzte meg az egyes szakbizottságok szintjén. „Komárom-Esztergom megye eddig három németországi, egy skót és egy kínai tartománnyal írt alá együttműködési megállapodást, a mostani különlegessége viszont az, hogy szomszéddal kötöttük meg – mondta Agócs. – Minden faluban illik jóban lenni a szomszédoknak, főleg akkor, ha elhatározzák, hogy lebontják a kerítést. Ez a kerítésbontás országaink között jövő májusban szó szerint is megtörténik. Nekünk jó szomszédokként meg kell mutatnunk Európának, hogy a kultúra, a gazdaság és a társadalom egyéb területén jól együtt tudunk működni.” Reményei szerint a már meglévő együttműködés tovább erősödik az állami hivatalok, a munkaügyi szervezetek, a tűzoltóság, az oktatásügy és a civil szervezetek szintjén is. Legfontosabbnak mégis az összehangolt infrastrukturális és gazdasági fejlődést tartja. Belica szerint több dolog miatt is okunk van az örömre. Először is azért, mert mindkét fél fontosnak tartja az együttműködést, hiszen Európa óhaja is az, hogy egymást erősítő, segítő régiók jöjjenek létre. Másfelől a megállapodás az önkormányzatiság elvére épül, amely évtizedeken keresztül nem érvényesülhetett tájainkon.

Fehér Miklós, a Nyitra megyei önkormányzat alelnöke történelminek nevezte a két térség közti megállapodást, amely Nyitra megye első nemzetközi szerződése. „Az együttműködés tulajdonképpen hat évvel ezelőtt kezdett formálódni, amikor a Nyitrai kerület és három magyarországi megye létrehozta a Vág–Duna–Ipoly Eurorégiót – emlékeztetett Fehér. – Azóta Szlovákiában is kialakult a megyerendszer, és első lépéseink ennek a ma megkötött megállapodásnak az előkészítésére irányultak.” Zatykó János, Dél-Komárom polgármestere örömtelinek nevezte, hogy megszaporodtak a Duna két partján lévő települések közti szerződések. A két megye közti megállapodás a szakmai, módszertani kérdések egyeztetésére, az önkormányzatok tapasztalatcseréjére, közös pályázatok kiírására és EU-s pályázatok készítésére, együttes jövőkép, koncepciók és stratégiák kimunkálására terjed ki. Az aláírás alkalmából a Nyitra megyei önkormányzat határokon átnyúló kapcsolatokért felelős főosztálya információs kiadványt jelentetett meg, amely a két megye regionális önkormányzatainak irányítási és szervezeti felépítését tartalmazza, az egyes szervek elérhetőségeivel együtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?