Egyre több fiatalabb beteget ápolnak a komáromi kórházban

Komáromi kórház
Komárom |

A mai napon 45 Covid-pozitív beteget ápolnak a komáromi kórházban, akik közül öt fő szorul lélegeztetőgép segítségére, míg két páciens légzését non-invazív módszerrel segítik.

Ugyanakkor egyre több fiatalabb korosztályba tartozó betegről kell gondoskodniuk. „A betegség lefolyása az ő esetükben közepes vagy nagyon súlyos tünetekkel jár, viszont sikerül meggyógyítanunk ezeket a pácienseket is, az e téren elért eredményeink pozitívak“ – nyilatkozta Miroslav Jaška kórházigazgató. Az intézmény oltóközpontjában eddig 9000 személyt oltottak be. „A vakcinák előkészítésének és ellenőrzésének új rendszerét dolgoztuk ki közösen kórházunk gyógyszertárával. Több, köztük az egészségházakba kiszállásokat is végző oltócsapatunk is működik“ – tette hozzá Jaška, aki szerint a beoltott személyek közül még senki sem mutatott súlyos reakciókat. A kórház mintavételi pontján a múlt hét folyamán elvégzett 367 PCR-tesztből 105 volt pozitív, míg az 1665 antigéntesztből 32 mutatta ki a fertőzést. (AGEL)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?