Szinte alig kapni magyar árut a karácsonyi vásárban, pedig tavaly még három standon is lehetett ilyenből válogatni.
Egyre kevesebb a magyar portéka a kassai karácsonyi vásárban
Kimondottan magyar termékeket kínáló sátor idén egy sincs a Fő utcai karácsonyi vásár területén. Ez talán az egyre borsosabb bérleti díjakkal magyarázható. A sétánytól nem messze, az Aupark bevásárlóközpont előtti téren még akad egy hely, ahol magyaros ételeket kínálnak. A helyiek által csak Bandi bácsiként ismert tulajdonos kolbászt, borokat és más finomságokat árul. „Nagyon szeretem Kassát és az itteni embereket, már hatodik éve árulok itt advent idején. Az egyre magasabb bérleti díjak miatt egyre kevésbé éri meg, mégis minden évben visszajövök” – mondta lapunknak Szalai András sárospataki vállalkozó. „Nagyon jó kocsonyát főzünk, több díjat is nyertünk vele különféle versenyeken. Friss házi tepertőt és abárolt szalonnát is kínálunk, de kelendő a tokaji borból készült forralt borunk is. Ezek nélkül nincs is karácsony” – mondta Szalai. Nemcsak vidékről, hanem Magyarországról is egyre többen látogatnak el a kassai vásárba. „Mi legutóbb két évvel ezelőtt árultunk magyar termékeket az Aupark előtt. Kár, hogy a Fő utcán nincsenek magyar sátrak, mert a vidékről és külföldről érkezők is keresik a magyar ízeket” – nyilatkozta lapunknak Jurčo Gábor kassai vállalkozó.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.