Egyre gyakoribbak lesznek az árvizek, és ezt saját magunknak köszönhetjük

Egyre gyakoribbak lesznek az árvizek, és ezt saját magunknak köszönhetjük

Szakemberek szerint a globális felmelegedés és klímaváltozás idézi elő a szélsőséges időjárási körülményeket.

Közép-Európát rendkívüli esőzések sújtották, amelyek során óriási mennyiségű víztömeg zúdult le a folyókon és a patakokon. Az áradások legsúlyosabban Csehországot, Lengyelországot, Ausztriát, Magyarországot és Szlovákia nyugati járásait érintették, a természeti katasztrófa emberáldozatokat is követelt.

Ľubomír Frank meteorológus a Markíza megkeresésére elmondta, a szokásos éves csapadékmennyiség Pozsonyban 600 milliméter, Árva egyes térségeiben pedig 1200 milliméter. A Kis-Kárpátok nyugati oldalán, Pernekben 400 milliméternyi vízzel teltek meg a csapadékmérők. „Négy nap alatt annyi eső esett, mint amennyi általában kilenc hónap alatt szokott. Ekkora csapadékmennyiség a térségünkben ritkán hullik” – jegyezte meg.

Alexander Ač klimatológus szerint egészen a nyári hőhullámig kell visszamenni, hogy megértsük, mi okozta az árvizet. „A Földközi-tenger hőmérséklete helyenként 28 fok volt, ami rekordmagas értéknek számít. Több víz párolgott el, emiatt a levegő megtelítődött párával” – magyarázta.

Ezután északról hideg levegő érkezett, amely találkozott a meleg áramlattal, ezáltal ideális feltételek alakultak ki a csapadékos időjáráshoz

– tette hozzá.

Ač úgy gondolja, az egész jelenségért a klímaváltozás felelős: alapjaiban megváltozott a víz körforgási rendszere, ami kedvez a szélsőséges időjárási körülményeknek, legyen szó a kirívóan magas hőmérsékletekről, vagy éppen az óriási mennyiségű csapadékról.

Nem állítottuk meg a globális felmelegedést, a folyamat tör előre, méghozzá egyre gyorsabb ütemben. Arra számíthatunk, hogy a mostanihoz hasonló árvizek gyakrabban fordulnak majd elő

– mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?