Illusztrációs felvétel
Egymillió eurós kieséssel számol Fülek
Több mint egymillió eurós kieséssel számol Fülek városa a koronakrízis miatt. Az önkormányzat határozott intézkedéseket foganasított.
Az áprilisi testületi ülésen jóváhagyott költségvetés-módosítás 5 százalékos GDP csökkenéssel és a kormány részéről két hónapig tartó korlátozó intézkedésekkel számol. Eszerint a forgatókönyv szerint a város csaknem 711 ezer euró összegű részadóval kap kevesebbet. Mágyel Andrea, a városi hivatal elöljárója azonban arról tájékoztatott, hogy ez az összeg még magasabb is lehet, amit Agócs Attila polgármester is megerősített: „A legrosszabb forgatókönyv 12,5 százalékos csökkenéssel számol, amely számunkra katasztrofális lenne. Csupán összevetésként, a 2009-es krízis alatt a csökkenés 5,5 százalék volt“
A városvezetés lemondott a jutalmáról
„A Visnyai Attila alpolgármesterrel kötött megállapodásunkat követően levelet küldtem a képviselő-testületnek, melyben lemondok a fizetésem 42,3 százalékának megfelelő összegű jutalmamról, ami kihat az alpolgármester fizetésére is. Így csupán az alapfizetésünket fogjuk kapni“ ‒ konkretizálta a polgármester. Példájukat követve lemondott az alapbéren felüli juttatásáról Mihály Judit főellenőr is, ahogy 12 városi képviselő is lemondott a krízis időszakára a képviselői illetményéről. Az MKP klub három képviselője nem mondott le az illetményéről, a civil szektornak ajánlják azt fel. A testület felfüggesztette a bizottságok működését is. Az FTC PT a rendkívüli helyzetre való tekintettel nem részesül támogatásban a város költségvetéséből, és a polgármester a hivatalvezetővel felszólította a többi polgári társulást is, hogy értékeljék át a városi kasszából részükre jóváhagyott ez évi támogatások merítésének szükségességét
Az alkalmazottak bére is csökkent
A megszorítások a városi alkalmazottakat is érintik. A város három kategóriába sorolta az alkalmazottakat. Az első kategóriába tartozók maradnak teljes munkaidőben, százszázalékos fizetésért: ide tartoznak a a Közhasznú Szolgáltatások dolgozói, a városi rendőrség, a helyi polgárőrség, a szociális terepmunkások és a közösségi központ dolgozói, akik napi szinten kerülnek kapcsolatba emberekkel. Ide lettek sorolva az alapiskolák pedagógusai is. A második kategóriába a nevelőnők, az iskolai étkezdék dolgozói, a takarítónők és az óvónők kerültek, akiknek a város a kormány rendelkezései alapján a jelen helyzetben nem tud munkát biztosítani. Az ő fizetésük 80 százalékra csökkent a munkáltató oldalán felmerült akadályoztatás miatt. Az utolsó kategóriában a városi hivatal és a kulturális intézmények alkalmazottjai szerepelnek, akiknek az önkormányzat 80 százalékos részmunkaidőt rendelt el, és ennek megfelelően csökkentette a fizetésüket is. A város az így foganatosított intézkedésekkel megközelítőleg 823 ezer eurót takarít meg.
A projekteket is visszafogják
A tervezett projektekből csak azok lesznek megvalósítva, melyekre a támogatás már szerződésbe lett foglalva. A város idén aszfaltozást tervezett 250 ezer euróért, de ezt nagyrészt el kell halasztani. „Csak a Hviezdoslav utca felújítását fogjuk megvalósítani, azt is csak abban az esetben, ha a krízis által kialakult helyzet nem rosszabbodik“ ‒ mondta a polgármester. Nem kerül sor sem a városi, sem a temetőbeli járdák felújítására. A város csak az optikai kábelek magántársaságok általi lefektetése során megrongált járdák felújítását fejezi be. A képviselők csökkentést szavaztak meg a Városi Művelődési Központot illetően is, nem lesz 18 ezer euró az épület berendezésére, sem további 13 ezer a tevékenységének biztosítására. A Vármúzeum 15,5 ezer eurótól esik el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.