Egymáshoz közelített, közös sportmozgás

A SJE Református Teológiai Kara és az Inklúzió és Sport Alapitvány jóvoltából a nap résztvevői délelőtt egy gyakorlati bemutatóban, délután pedig elméleti képzésben részesülhettek. Hogy miért szükségesek a hasonló programok, az egyszerre nyilvánvaló, ugyanakkor valahol mégis nehezen látható.

A lényeg: inklúzió

Dobay Beáta, a SJE Tanárképző Karának docense kérdésünkre mindjárt felvetette az egyik evidenciát: az iskolákba olyan gyerekek is járnak, akik valamilyen fogyatékossággal élnek vagy tanulási problémáik vannak, esetleg sajátos nevelést igényelnek. „Testnevelő tanárként fontosnak tartom, hogy ne csak elméletben, hanem tapasztalt emberek által a gyakorlatban is megláthassák, hogy is lehet ezeket a gyereket bevonni az oktatásba. Hallgatóink számos olyan játékkal ismerkedhettek meg a nap folyamán, amelyeket majd ők is tudnak alkalmazni – nemcsak például a fogyatékkal élő diákok, hanem az egészséges gyerekek esetében is.”

A délelőtti gyakorlaton három társaság kovácsolódott egybe: középiskolai és speciális iskolai osztályok, ill. a SJE hallgatói csoportok együtt vettek részt egy inkluzív testnevelés órán. Ez Orbán-Sebestyén Katalin, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnökségi tagja, valamint a szervezet válogatott sportolói közreműködésével zajlott. Olyan programokat és testnevelési feladatokat mutattak be – magyarázta lapunknak Orbán-Sebestyén Katalin –, amelyeket a résztvevők mindannyian, egyenrangúan meg tudtak csinálni:

„Az a célunk, hogy a laikus, hétköznapi ember, aki nem ezzel foglalkozik, az is úgy gondolkodjon, ahogy mi, s átlássa, hogy mennyire fontos az inklúzió”.

Figyelmeztetett, ez a fogalom más, mint a puszta intergráció, az ugyanis nem feltétlenül jelent egymáshoz való alkalmazkodást. Az inklúzió például konkrétan úgy festhet a gyakorlatban, hogy olyan kosárlabdás feladatot találnak ki, ahol mindenki gurulós széken ül a kerekesszékes diákkal együtt. Így lesznek egyenrangúak a feltételek, s ez eredményezi az „egymáshoz közelített, egyforma, közös sportmozgást anélkül, hogy bárkit is megkülönböztetnének”. Vagy hogy még egy példát említsünk: a látásukban nem károsult gyerekeknek letakart szemekkel kell végrehajtaniuk bizonyos feladatokat.

Az oktatásügy feladata

Kérdés, hogy a standard állami képzéseken résztvevő főiskolai vagy egyetemi hallgatók mennyire sajátíthatnak el olyan tudást és készségeket, amelyek az inklúziót szolgálják.

Dobay Beáta szerint a SJE-n minden kollégája megpróbálja ezt valahogyan „bevinni” a saját tantárgyaiba. Ő például a testnevelés elméletének és gyakorlatának oktatása során megpróbálja felvázolni, hogy milyen a „való világ”, és milyen fejlesztő módszerekkel lehet bevonni a gyerekeket az órákon – ill. rendszeresen ajánlja a különféle képzési programokat is. Reméli, hogy idővel konkrét képzéseket is be tudnak hozni az egyetemre, amellyel valamilyen bizonyítványt is kapnának az azokon résztvevők. Ami az SJE portfólióját illeti, az érzékenyítéssel kapcsolatban az óvodáskorú gyerekek mozgásfejlesztése már öt éve része az oktatási programnak.

Dobay szerint az aktív szlovákiai magyar pedagógusok „belekényszerülve a helyzetbe”, különböző járulékos képzésekre járnak, s próbálnak olyan tudást összeszedni, amelyet aztán alkalmazni is tudnak. Ez azonban nagyon nehéz feladat, amikor a konkrét helyzetben 20-25 gyerekről viselnek gondot úgy, hogy egyszerre kell figyelmet szentelniük az egészségesekre és a hátrányos helyzetűekre is.

Komoly eltérések vannak a két ország között. Dobay emlékeztetett, míg Magyarországon van gyógytestnevelési szak, Szlovákiában nincs – így itt csak szórványosan tudnak megfelelő módon foglalkozni a tornaóra alól felmentett diákokkal.

„A mai magyar közoktatás nagyon törekszik arra, hogy ezt minél szélesebb körben oktassa a tanároknak, ugyanis nagy a baj. Kevés a tanár, nagyon sok a diák, s egyre több közöttük a sajátos nevelési igényű gyermek. Emiatt őket integrálni kell az inklúzió módszerével, amit viszont nagylétszámú csoportokban nagyon nehéz megvalósítani. Ezért van egyre több tanfolyam, továbbképzés, ill. egyetemi szak annak érdekében, hogy minél több pedagógus megismerje a gyakorlatot. Szlovákiában ez még sokkal jobban gyerekcipőben jár. Magyarország gyógypedagógiai háttere világhírű: ilyenek például Pető András vagy Bárczi Gusztáv módszerei, amelyekre egyetemi szakok épültek. Ezeket próbáljuk a határon túli magyarok körében is terjeszteni” – fejtette ki Orbán-Sebestyén Katalin.