Egyetemi hallgatókkal találkozott az elnök

Andrej Kiska: tanult, tehetséges és céltudatos fiatalokra van szükség.KassaA keleti nagyvárosba látogatott tegnap Andrej Kiska köztársasági elnök. A Pavol Jozef Šafárik Egyetem hallgatóinak tartott előadást, majd válaszolt kérdéseikre.

Andrej Kiska: tanult, tehetséges és céltudatos fiatalokra van szükség.

Kassa

A keleti nagyvárosba látogatott tegnap Andrej Kiska köztársasági elnök. A Pavol Jozef Šafárik Egyetem hallgatóinak tartott előadást, majd válaszolt kérdéseikre. Legtöbbjük az alacsony fizetésekkel, a kilátástalan jövővel és a korlátozott lehetőségekkel kapcsolatos kérdéseket feszegette.

A köztársasági elnököt Pavol Sovák, az egyetem rektora fogadta a Šafárik egyetem aulájában. A rektor rövid köszöntőbeszéde után közel fél órán át Kiskáé, majd a diákoké volt a szó. A köztársasági elnök a társadalmi problémákat, az egyetemi hallgatók helyzetét, az egészségügyben uralkodó állapotokat emelte ki, de beszélt a korrupcióról, a politikusok hozzáállásáról, valamint a fiatalok lehetőségeiről is. „Személyesen szerettem volna tolmácsolni az itteni fiataloknak, hogy merjenek bátrak és igényesek lenni, követeljék mindazt, ami jár nekik. A diákokkal folytatott beszélgetés során olyan problémákra derült fény, amelyekről eddig nem is tudtam” – nyilatkozta Andrej Kiska. Hozzátette, a diákok nagyon jól tudják, melyek azok az egyetemek, ahol kisebbek az elvárások, vagy ahol csak átlagosan kell teljesíteni, ezért azt gondolom, nagy szükség van az iskolarendszer, a felsőoktatási rendszer megreformálására. A találkozó után Andrej Kiska az egyetem rektorával beszélgetett zárt ajtók mögött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?