Egyértelmű volt a választás a határmenti Medvén

Választás 2022 k
Medve |

A jelenlegi polgármester volt az egyetlen induló jelölt a város első embere címért, és az 5 megválasztható képviselőre is ugyancsak 5 jelölt jutott.

Érdekes

FRISSÍTÉS:

Székében marad a polgármester

Hivatalos információk szerint Kulacs László 268 érvényes szavazattal nyerte a választást 59,17 százalék részvételi arány mellett. 

 

A képviselő-testület az alábbiak szerint alakult:

Brož Ilona (Szövetség) 215 szavazat
Hölgye László (Szövetség) 213 szavazat
Vígh Tibor (Szövetség) 205 szavazat
Morva Virgínia (Szövetség) 203 szavazat
Kulacs Imre (Szövetség) 183 szavazat

Problémamentesen zajlik a választás a határmenti Medvén is, ahol a választóhelyiséget a kultúrház előcsarnokában alakították ki. Két szavazófülkét állítottak fel, ahova a szavazók reggel 7 óra óta folyamatosan érkeznek. A lakosság jelenléti százalékáról még nem tudni, de azt elmondták, hogy többen is igénybe vettek mozgó urnákat a faluban. 

A szeptemberben leadott képviselő- és polgármesterjelölti listán a jelenlegi polgármester, Kulacs László szerepel, az 5 megválasztható képviselői helyre pedig 5 jelöltből lehet a mai napon választani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?