Egy újrahasznosított emlékmű és avatásának története

Osgyán évszázadokig fontos szerepet töltött be a történelemben. Mátyás király seregei 1460-ban innen verték ki a huszitákat, 1604-ben a Habsburg ellen felkelő Bocskai hajdúit Basta generális zsoldosai itt koncolták fel. Várkastélyában született Korponayné Géczi Julianna, a lőcsei fehér asszony, ez a kastély a 20. század elejéig a Luzsénszky család birtokában volt, majd Orsolya rendi apácáké az első Csehszlovák Köztársaság idején. Ez a nyelvhatáron lévő község tehát az első republika része volt, amikor az első világháborús emlékmű obeliszk része épült, amelyen a hősi halált halt katonák neve olvasható. Aztán ismét változás jött, a bécsi döntés utáni korszak. A fekete oszlop mellett épült fel az az emlékműrész – egy fehérre meszelt, hármas halmon álló kettős keresztet ábrázoló beton monolit –, amely több szempontból is érdekes. Már csak azért is, mert napra pontosan megállapítható elkészülte, és avatásának körülményeit is megőrizte a korabeli sajtó. Mégpedig a Gömör című, Rimaszombatban kiadott hetilap. Eszerint a lap szerint az embermagas betonmonolitot 1939. november 10-én avatták fel, és akkoriban még kicsit másképpen nézett ki mai állapotához képest.

A hármas halom tetején álló kettős kereszt fölött a HAZATÉRTÜNK felirat volt olvasható. A kereszt két szára mellett pedig a keltezés: 1939. november 9. Ezek a feliratok bár halványan már, de ma is jól olvashatók. Feltételezhetően 1945 után vakarták ki, távolították el azokat. Aztán volt olyan idő is, amikor a betont jó vastagon átfestették. A háttér piros színt kapott, a kettős keresztet fehérre mázolták, a hármas halom pedig kék színt kapott. Az új impérium és az új rendszer tehát, ha a maga elhatározásából sem megszüntetni, sem végleg felszámolni nem tudta vagy netán nem akarta ezt az emlékművet, akkor legalább újrahasznosítottá alakította át. Saját színek és saját elvárások szerint. Az osgyáni első világháborús emlékmű 1939-es kiegészítésén megesett változások így akár mintapéldák is lehetnek arra, hogyan változott a határokkal és uralmi rendszerekkel együtt az emlékművek sorsa. Példa arra is, hogy az itt élők gondolkodása, viszonyulása a haza fogalmához miként volt kénytelen formálódni igen erős külső hatások eredményeként. Osgyán emlékműve mintapélda még arra is, hogyan lehet pragmatikus megoldásként egy magyar hazatérési emlékmű egy másik nemzet, a szlovák nemzeti érzelmeinek tárgyi képviselőjévé. Az 1939-es avatási érzelmekről a korabeli sajtót érdemes idézni 1939 novemberéből:

„Emléknap Osgyánban. Az emlékezés boldog ünnepnapjává avatta Osgyán község november 10-ét felszabadulásának első évfordulóját. Már előttevaló nap délben lobogódiszbe öltözött a község s este 6 és 7 óra között minden ablak ki volt világítva előre hirdetve a következő nap nagy jelentőségét. November 10 én reggel 8 órakor az iskolákban volt ünnepély, majd 9 órai kezdettel a római katolikus és evangélikus templomban volt hálaadó Istentisztelet, hol a lakosság igen nagy számban vett részt. Istentiszteletek után a nép a Hősök terére vonult a 10 órakor kezdődő emlékünnepélyre, melynek első száma az Evangélikus dalárda által énekelt Magyar Hiszekegy volt. Utána Simkó Margit szépen szavalta el Krug Erzsébet tanítónő jól sikerült „Visszaemlékezés 1938 nov. 10 re” c. költeményét. Ezután Juhász Andor szavalta el élénk tetszés mellett Tábori Piroska „Visszajöttünk” c. versét, mely után Záhony Károly ev. ig. tanító mondott sűrű helyeslések által kisért emlékbeszédet, vázolva a község lakóinak 20 éves szenvedését, majd a felszabadulás felett érzett nagy örömét. Számadó Ernő „Fölszállott a turul” c. költeményét Nagy Molnár Zsuzsi szavalta el kedvesen. Az evangélikus dalárda által előadott „Hazám, hazám” hazafias dal után a „Frontharcosok” nevében Végh Károly vitézjelölt beszélt nagy tetszés mellett s koszorúzta meg a „Hősök emlékoszlopát.” A himnusz eléneklése után a helybeli katonák, frontharcosok, leventék, tűzoltók diszmenete következett. Végül 15 percig tartó harangszó fejezte be s tette emlékezetessé a mindvégig magasztos ünnepséget.” Azon is érdemes elgondolkodni, hová és mivé lettek a cikkben említettek vagy rokonaik az elmúlt 83 év során. De ez már egy másik, bonyolult és hosszú történet lehetne.