Egy szabadidőközpont kálváriája

Királyhelmec. Harmadszor kénytelen kiírni pályázatot a szabadidőközpont igazgatói posztjának a betöltésére a helyi önkormányzat, mert a legutóbbi ülésén nem sikerült olyan jelöltet megválasztaniuk, aki minden érintett fél számára elfogadható lenne.

Királyhelmec. Harmadszor kénytelen kiírni pályázatot a szabadidőközpont igazgatói posztjának a betöltésére a helyi önkormányzat, mert a legutóbbi ülésén nem sikerült olyan jelöltet megválasztaniuk, aki minden érintett fél számára elfogadható lenne.

Az első pályázatot még júliusban hirdették meg, de az akkori két jelentkező egyike sem felelt meg a kiírásban szereplő feltételeknek. Az októberben másodszor is kiírt pályázatra négyen jelentkeztek, s a királyhelmeci városi iskolatanács közülük választotta ki a számára elfogadható személyt, majd javaslatot tett kinevezésére. A helyi képviselő-testület ülésén azonban ez a jelölt nem kapta meg a kinevezéséhez szükséges kellő számú szavazatot. A közeljövőben így, a hatályos törvények értelmében a tisztség betöltésére újabb pályázatot kell meghirdetnie az intézmény fenntartójának.

Balog József, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, hogy a szabadidőközponttal kapcsolatos egyéb problémák is megoldásra várnak. Az az épület, ahol a központ működött, egyházi tulajdonban volt, így innen az intézménynek a helyi magyar alapiskola régi épületébe kellett költöznie. Ez az épület azonban rossz állapotban van, vagyis nem alkalmas arra, hogy termeiben kulturált körülmények között gyermekekkel foglalkozhassanak. Ezért ideiglenesen a szabadidőközpont foglalkozásainak egy részét a magyar alapiskolában, másik részét a szlovák alapiskola helyiségeiben tartják. Az önkormányzat szeretné a régi napközi otthon épületében elhelyezni a szabadidőközpontot, ám ennek a felújítása közel hétszázezer koronát igényelne. Az önkormányzat saját költségvetéséből ezt nem tudja megoldani, ezért állami támogatást kér, illetve pályázati forrásokat is igénybe szeretne venni a kialakult helyzet rendezésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?