Egy hete adták át az Ilosvai Házat

 A nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes 1951-ben alakult
Kassa/Bodrogszerdahely |

A tizenkettedik Ilsovai Fesztivál keretében, augusztus 23-25. között átadták a nagyidai székhelyű Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttesnek otthont adó, modernizált és kibővített Ilosvai Házat. 

Az Ilosvai Ház mint a felvidéki magyarság legnagyobb néptáncműhelye mintegy 625 ezer eurónak megfelelő magyaroszági támogatással épült fel a Kassa-vidéki településen. Ahogy azt Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikájáért felelős államtitákra az ünnepségen elmondta, a Kassához közeli kistelepülés példája lehet minden kisebbségbe került magyar számára, hogy összefogással és erős akarattal a magyar szórványból a magyar csúcsra is el lehet jutni. „Az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttesnek köszönhetően évek óta egyre több család adja ide a gyermekét és tanulják vissza a magyar kultúrát, ami nagyon fontos, mert Nagyida és a környező községek magyar lakossága élteti még minidig Kassa magyar lakosságát. Számunkra nagyon fontos, hogy a magyarság Kelet-Szlovákiában is megmaradjon és megerősödjön. Tehát ezek olyan fogódzók, amiket a magyarság ki tud használni és amire tud építeni, de hozzájárul ahoz is, hogy újra magyar óvodákat, magyar bölcsődéket tudjunk nyitni, és erre alapozva pedig a magyar oktatást – ott ahol már nem létezik – vissza tudjuk hozni” – nyilatkozta Potápi. A házban próbatermeket, műhelyeket, szálláshelyeket, további közösségi tereket és egy szabadtéri színpadot is kialakítottak. „Ez a támogatás egy olyan közösséget hagy maga után ebben a szórványtérségben, ami valóban példaértékű. Annak idején 20-an voltunk az együttesben, most 120-an vagyunk. Ez természetesen nemcsak nekünk táncosoknak jó, hanem a közösségnek is” – mondta Kupec Mihály, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes művészeti vezetője. A tizenkettedik fesztiválon az Ilosvai öt csoportja mellett a néptáncműhelyben megalakult Keleti Erő egyesület együttesei is bemutatkoztak, akik Nagykapos és Rozsnyó között működnek. (BCS, Németi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?