Egy hatalmas kultúra törött szilánkjai

A témára jóval többen voltak kíváncsiak, mint általában, hiszen az ember számára minden vonzó, ami egy kicsit is egzotikus vagy misztikus, vagy amire a halál árnyéka rávetül.

A halál árnyéka bizony túlméretezett volt a múlt században, ha belegondolunk, hogy tizenkétezer zsidót deportáltak csak a városból, a háború befejezése után pedig a kassai zsidó lakosság becslések szerint négy-hatszáz fő volt.

„Ez a tábla álljon itt emlékként az összes nemzedéknek. Az ég gyászba öltözött, a világot hamu lepi el. A zsidó nemzet számára nincs többé öröm, mert a náci németek pusztító erőket küldtek le ránk. Ők, átkozott ellenségeink, vízként öntözték a zsidó vért, tűz és víz által gyilkolták öregjeinket és fiataljainkat. Ők szentek és tiszták, mint a többszörösen megtisztult arany, és azért haltak meg, hogy nevünket szentté tegyék. Ez a rettenetes katasztrófa a ’40–45-ös években sújtott minket. Isten bosszút áll a kiontott vérért. Ezt az emléktáblát nagy bánatban állították az 50. évben hitközségünk tagjai, akik túlélték a katasztrófát.” Ez a felirat áll a régi zsinagóga falán. Azon a pusztulásnak indult épületen, melyet nemcsak a holokauszt okozta elárvulás tett tönkre, hanem az utána következő új rendszer is, amely nem tisztelte a kultúrát. A szocializmusban a zsinagóga levéltárként szolgált. A polcok a poros, rendezetlen iratokkal egészen a plafonig értek, a falakba lyukakat fúrtak a fűtés miatt, tönkretéve az épület összes freskóját. Kassa legrégibb megmaradt zsinagógája így puszta torzó, szomorú rom, lélek nélküli test, melyet most visszakaptak az eredeti tulajdonosok. Talán egyszer lesz elég pénz a felújításra és arra, hogy a zsidók fénykorának kőből emelt tanúja zsidó múzeumként újra felragyoghasson.

Az a hihetetlen élni akarás, mely ezt a hányatott népet jellemzi, meglátszik a másik megmaradt kassai zsinagógán is, a Puskin utcában. Az ortodox templom, melyet rózsaszín zsinagógának is neveznek, 1927-ben készült el, jelenleg pedig éppen a belső felújítása folyik. A férfiaknak fenntartott bejáraton megyünk be, melyen át máskor valószínűleg nem volna esélye egy nőnek bejutni. Ugyanis nemcsak külön bejáratot használnak a zsidó nők és férfiak a zsinagógába való belépésre, hanem a teremben is gondosan el vannak egymástól szigetelve. A nőket csupán a karzat illeti meg, melyet rács véd a férfiak tekintetétől.

Por és deszkarengeteg fogad minket odabenn, de azért jól látható a középen elhelyezkedő al memor, ahonnan a tórát olvassák. A tóratekercseknek mindig Izraelből kell származniuk, kézzel gyártott, eredeti, egyes zsinagógáknak külön ajánlott darabok, értékük százezer korona körüli. Ezért nem is heverhetnek akárhol, a szentélyben a helyük, elzárva, mely fölött a ragyogóra festett nap őrzi a bölcsesség és hit gyűjteményét. „Gondold meg, ki előtt állsz!” – int a héber felirat mindenkit tiszteletre. Miután ruhánkkal gondosan letöröltük a munkások által otthagyott port, kívülről még egyszer megcsodáltuk a romantikus mór stílusban tervezett épületet. A legnagyobb gondot a zsinagóga beázása jelentette, de az összegyűjtött tizenegymillió korona segítségével megmentették a legrosszabbtól. Most már csak az új, színes üvegű ablakok behelyezése és a terem festése van hátra.

A tíz éve használaton kívül helyezett zsinagóga helyett most egy kis imateremben gyűlnek össze azok, akik őseik hitét még aktívan gyakorolják. Az imaterem a régi zsinagógával szemben áll, a hajdani zsidó gettóban. Itt található a régi mikve is, a rituális fürdő, ahová a férfiaknak minden pénteken, a nőknek az esküvőjük előtt, és azután minden havi ciklus végeztével el kellett menniük. A tisztulási rituálénak és magának a mikve berendezésének is pontos szabályai voltak. A medence méretei: 4,2 méterszer 4,2 méter, 762 liter víznek kellett benne lennie. A víz csak természetes forrásból származó, folyó víz lehetett, Kassán ezt a Csermely patak szolgáltatta. A vizet csak közvetve, azaz a terem fűtésével lehetett melegíteni. A rituális megtisztulás szabályai szerint háromszor kellett megmerítkezni a fürdő vizében úgy, hogy az ember egyetlen haja szála se maradjon a víz felett.

A zsidó lakossággal együtt elapadt ez a fürdő is, a medence alján csak talajvíz csillog, ma már nem jár ide senki. Az új mikve a rabbi lakása alatt található, ám oda nem léphetünk be. Viszont a zsidó vendéglőbe bárki bemehet, ám sajnos naponta csak egyféle ételt főznek. Az viszont egész biztosan kóser. Azaz nem keveredhet a húsféle a tejtermékkel, az elfogyasztásra szánt állatokat pedig a sóchet, azaz zsidó hentes vágja le szakszerűen. A mostani hentesmester Budapestről járja be Közép-Európát, hogy negyedévenként ellássa hússal az egyes régiókat.

A hajdani hatalmas kultúra töredékeit látva elszomorodik az ember. Akaratlanul és vétlenül is bűntudatot érez. Nem tudja a fejéből kiverni a tényt, hogy a városból és környékről deportáltak száma meghaladta a tizenötezret, és csupán pár százan maradtak életben, hogy életük szétzúzott darabkáit összeszedjék. Hogy megmentsék, amit az embertelen rendszerek után még menteni lehetett, és újrakezdjék az újrakezdhetetlent.