Egy falunak két önkormányzata?

Szomotor |

<p>A Bodrog-parti községnek elméletileg jelenleg két különböző összetételű önkormányzati testülete is van,ámolyan ülést, melyen érdemi döntések születtek volna, több mint fél éve nem tartottak a faluban.</p>

Szomotoron ez a meglehetősen bizarr helyzet úgy alakult ki, hogy Stropkay Szilvia polgármester április végén - hat nappal a leváltását célzó sikertelen népszavazás után - az önkormányzat öt tagját levélben értesítette arról, megszűnt a mandátumuk, így a testületben a helyükre pótképviselők kerülnek. A falu első embere szerint az érintettek korábban munkavállalói szerződést kötöttek a községgel, ezáltal a különböző tisztségek összeférhetetlenségét eredményező jogviszony jött létre, amely a törvényből adódóan, a képviselői mandátum elvesztésével jár. Ezt az eljárást több megkérdezett jogi szakértő már akkor törvénytelennek minősítette, és a polgármester intézkedése ellen az érintettek is tiltakoztak. Mindezek ellenére Szomotoron májusban letette a hivatali esküt az a négy pótképviselő, akik a korábban mandátumukat vesztett tanácstagok helyébe léptek. Egy hely betöltetlen maradt. Időközben a Tőketerebesi Járási Ügyészség levélben értesítette a falu elöljáróit arról, hogy a helyi képviselő-testület öt tagjának áprilisi „menesztése“ indokolatlan volt, és a pótképviselők beiktatása sem a törvényeknek megfelelően zajlott. Mivel a szembenálló felek kitartanak az igazuk mellett, az önkormányzatiság paródiájaként mostanság sajátságos forgatókönyv szerint zajlanak az események. A polgármester által összehívott tanácskozásokra általában a „régi“ és az „új“ képviselők is elmennek, a törvény szerint kilenctagú helyi önkormányzatnak ilyenkor tizenhárom tagja van. Ha csak a négy „régi“ és a négy „új“ tanácstag ül tárgyalóasztalhoz, akkor a szembenállás miatt határozatképtelen a társaság. Időről időre a 2006 decemberében mandátumot szerzők is tartanak üléseket, ezeket az összejöveteleket, illetve az itt született határozatokat viszont a polgármester ignorálja. Stropkay Szilvia tegnap lapunknak elmondta, szerinte Szomotornak csupán egyetlen legitim önkormányzata van, és az a négy „eredeti“ képviselőből, illetve az áprilisban beiktatott négy pótképviselőből áll. A polgármester úgy véli, a jelenlegi helyzetben az alkotmánybíróság hivatott igazságot tenni, melynek döntését mindenképp el fogja fogadni.
Információink szerint ma tanácskozni fognak a falu 2006-ban megválasztott képviselői, a polgármester által legitimnek tartott testületet hétfő délelőttre hívták össze. Lapunk úgy értesült, megpróbálják beiktatni az önkormányzat ötödik póttagját is. (Leczo Zoltán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?